Index Vakbarát Hírportál

Fellebbez az ügyészség egy nagykanizsai gyilkosság felmentett vádlottjának ügyében

2020. szeptember 22., kedd 13:51

Fellebbezést nyújtott be a Zala Megyei Főügyészség (ZMF) annak a férfinak az ítélete ellen, akit egy 2007-es nagykanizsai emberöléssel vádoltak meg, de a vádlottat a Zalaegerszegi Törvényszék a múlt héten bizonyítottság hiányában felmentette – adta hírül az MTI.

A főügyészség az ítélethirdetést követően fenntartott három nap gondolkodási idő után megalapozatlanság miatt fellebbezést nyújtott be. Indítványozta, hogy a férfit a bíróság ítélje el a 13 évvel ezelőtti nagykanizsai gyilkosság vádlottjaként, így a per a Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódik másodfokon.

Még 2007 decemberében lett gyilkosság áldozata Nagykanizsán egy 81 éves férfi, de az akkor indult nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették. Az újabb tudományos és technikai lehetőségeknek köszönhetően

a korábban rögzített DNS-mintákat ma már pontosabban lehet azonosítani,

ennek nyomán fogták el 2019 nyarán a gyilkossággal gyanúsított jelenleg 44 éves férfit.

A rendszeresen italozó férfi általában ismerősöknél húzta meg magát, de gyakran meglátogatta az édesanyját, akinek szomszédjában élt a későbbi áldozat. A gyanúsított a gyilkosság éjszakáján is hajnalig ivott, de részegsége miatt nem tudta megmondani és utólag sem lehetett megállapítani, hogy merre járt azon az éjszakán. A Zala Megyei Főügyészség vádirata szerint a gyilkosság elkövetője a kamra ablakán keresztül hatolt be az áldozat házába, ahol az ott talált ollóval egy lezárt ajtó lakatját próbálta kinyitni, hogy a bent tárolt pénzhez jusson. A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit az elkövető brutális kegyetlenséggel addig bántalmazott, amíg meg nem halt. A vádlottként szereplő férfi DNS-ét az ollón találták meg.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: bár voltak ellentmondások, a férfi mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, továbbá a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat. Nem voltak közvetlen tanúk, ujjlenyomatot nem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat, 

a rendőrségi eljárás során az áldozat körömmintái pedig – amelyekből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján – eltűntek.

Mint a bíró kifejtette: a gyilkosság minősítése téves az ügyészség részéről, a tettes nem követhette el nyereségvágyból, hiszen az áldozat irataiban tartott pénzét sem vitte el, a házban értékek után nem kutatott. Az áldozat ugyanakkor – akit rendszeresen látogattak „nem éppen törvénytisztelő személyek” – napokkal korábban panaszkodott az ismerőseinek, hogy valamiféle támadástól tart, a párnája alatt egy töltött légpisztolyt is tartott, azt azonban valamiért mégsem használta a gyilkosság idején. A bíró hangsúlyozta: a vádlottnak nem az ártatlanságát mondta ki a törvényszék, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel.

A férfi az ítéletet követően azonban mégsem távozhatott szabadlábon, mert egy más jellegű ügy miatt letartóztatásban van.

Rovatok