Index Vakbarát Hírportál

Bezártak egy húsüzemet az ellenőrzés után

2020. szeptember 22., kedd 10:13

Egy Csongrád–Csanád megyei húsüzemben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A létesítményben 12,6 tonnányi termék nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezeket kivonták a forgalomból, és azonnali hatállyal felfüggesztették az egység tevékenységét – tájékoztatott a Nébih.

A hivatal sokat látott szakemberei súlyos élelmiszer-higiéniai és nyomon követési hiányosságokat találtak a húsüzemben. Rendkívül koszosak, szennyezettek voltak a húsüzem öltözői, mosdói, illetve a fűszerraktár, és az eszközökön sem látszott, hogy azokat takarítanák, egyes helyiségekben a rozsdásodást sem volt ritka. Az úgynevezett higiéniai kapu és a kézmosó sem működött.

Mindezeken túl számos kifogás merült fel az előállított húskészítményekkel kapcsolatban is. A vizsgálat során kiderült, hogy az üzemben lévő húsáruk minőségi és fogyaszthatósági ideje is lejárt, emellett azt sem tudták igazolni, honnan vásárolták a húsokat.

A hatóság a kifogásolt termékeket a forgalomból kivonta, forgalmazásukat megtiltotta. A Nébih elrendelte az állati eredetű termékek megsemmisítését, valamint a létesítményben előállított, még érvényes minőségmegőrzési, illetve fogyaszthatósági idejű termékek forgalomból való visszahívását.

Rovatok