Index Vakbarát Hírportál

Rudolf Péter, Kovács Ákos és Majka is támogatja a székelyek petícióját

2020. szeptember 22., kedd 11:29

Újabb neves művészek csatlakoztak az írdalá.hu kampányhoz. A Székely Nemzeti Tanács által indított európai aláírásgyűjtés célja, hogy az unióban élő kisebbségek az országukban regnáló kormányoktól függetlenül pályázhassanak uniós forrásokra, és így megmaradhassanak nyelvi-kulturális színfoltként Európában.

Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója hangsúlyozta: csak úgy marad színes a világ, ha a kisebbségek megmaradása mellett kiállunk.

Evidencia számomra, legyen szó bármelyik kisebbségről, hogy akkor színes a világ, ha ők velünk vannak.

Videóüzenetében elmondja: mániája a Kossuth-féle Dunai Konföderáció, mert szerinte több közük van ezeknek a nemzeteknek egymáshoz, mint a külső körhöz.

Kovács Ákos a vele készült rövid reklámfilmben kiemelte, hogy őt elsősorban Erdély sorsa érdekli, azon belül is a magyaroké.

Mi testvérek vagyunk, egy nép, akkor is, ha vannak, akik a székelyeket és magyarokat megkülönböztetik, és akkor is, ha vannak, akik ezt a két entitást el akarják szigetelni egymástól például betelepítéssel, sovinizmussal

– jelentette ki a zenész, aki közösségi  oldalán is arra buzdított, hogy követői csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Aláírásra buzdít Majoros Péter, azaz Majka is. A műsorvezető, rapper a vele készült videóban úgy fogalmaz, hogy minden olyan kezdeményezésben segíteni akar, ami egy negatívan diszkriminált kisebbséget érint.

A székely kisebbség közel áll a magyar emberek szívéhez, hiszen magyar emberekről van szó. Attól, hogy a határon túl laknak és nem a magyar közigazgatáshoz tartoznak, a székelyek még a magyar hagyományőrző kultúra aktív képviselői.

Majka szerint ez a fajta konzervatív értékrend a mai Európában nagyon progresszívnak tűnik, és mindent elkövet, hogy ez a kultúra fennmaradjon.

Rovatok