Index Vakbarát Hírportál

Bethesdáé a 2020 Családbarát Kórháza-díj

2020. szeptember 23., szerda 15:04 | aznap frissítve

A példa értékű gyakorlatokat értékelték.

A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által közösen alapított Családbarát Kórház és Családbarát Kórházi Osztály díjának odaítélésekor a zsűri a pályázó intézmények 2019-es működési évét vizsgálta. A döntésben a kórházi osztályok működése mellett fontos szempont volt az intézmény vezetőinek stratégiájában megjelenő ember- és családfókuszú szemlélet. 

A díjazott osztályok között volt, ahol a kórház munkatársait a babavárás, otthonlét és a visszaérkezés idején segítették intézményesített módon, erősítve ezzel a gyermeket vállaló kollégák biztonságérzetét. Másutt az osztály működéséről, házirendjéről és a kezelésekről voltak rajzos, gyermekek számára is érthető magyarázatok. Ezek a jó gyakorlatok sokat segítettek a betegekkel és hozzátartozókkal való kapcsolatban. 

Gyermekosztályok esetén hasonlóan példa értékű gyakorlatként értékelték, amikor a szülők egyszerre egy helyen konzultálhattak a gyermek gyógyulásán dolgozó egész orvosi csapattal. Fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vettek, egyebek mellett azt, ha egy kórházi osztály vagy intézmény nyit és támaszkodik a helyi társadalom szereplőire, civilekre, cégekre, magánemberekre. 

2020-ban az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, illetve a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórház alkotta mezőnyben a Családbarát Kórház díjat végül ez utóbbi nyerte el.

Családbarát Kórházi Osztály címet 15 kórházi osztály kapott.

Rovatok