Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligencia ellenőrzi a maszkviselést és a távolságtartást a Szuperkupa-döntőn

2020. szeptember 24., csütörtök 13:51

A testhőmérsékletet, a maszkviselést és a biztonságos távolságtartást is német csúcstechnológia figyeli majd csütörtök este a Puskás Arénában a Bayern München és a Sevilla Szuperkupa-döntőjén, és ennek segítségével akár a lelátón és gólörömnél is ellenőrizhető az előírások betartása. A Parsifal mesterséges intelligenciája akár meccs közben is képes figyelmeztetést küldeni a helyjegy alapján azonosított szabálysértő mobiltelefonjára. 

Karsten Neugebauer, a mesterséges intelligenciát gyártó berlini G2K nevű cég vezetője elmondta, hogy a siker visszanyithatja a stadionok kapuit.

Amit az UEFA Budapesten tesztel, a helyes út, hogy visszatérjünk a normális kerékvágásba.

Az UEFA biztonsági rendszere nálunk vizsgázik, és ha minden rendben lesz, az őszi válogatott és nemzetközi kupatalálkozókon is visszatérhetnek a szurkolók a stadionok lelátóira. Bár már a Hertha és a Dortmund nézőterén is tesztelték, az igazi főpróbája a ma esti magyarországi mérkőzésen lesz, ahol mintegy 20 ezer néző előtt, különleges óvintézkedések mellett rendezik meg a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-ligában címvédő Sevilla összecsapását az európai Szuperkupáért. 

bezár

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor rendőr tábornok elmondta, hogy a 350 spanyol szurkolót a charterjáratuktól buszflotta szállítja rendőri kísérettel a Puskás Arénába, az 1500 német drukkert is külön parkolóból kísérik a helyszínre.

(Borítókép: Szabó Bernadett / Reuters)

Rovatok