Index Vakbarát Hírportál

Szuperkupa-döntő: csak azok ülhetnek egymás mellé, akik egy közösséget alkotnak

2020. szeptember 24., csütörtök 11:56

A magyar szurkolók vásároltak a legtöbb jegyet a csütörtök esti budapesti Szuperkupa-döntőre – jelentette be Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a testület csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az 1500 bajor drukker mellett spanyolok is érkeznek, belépésük feltétele az öt napon belüli két negatív koronavírusteszt vagy a három napon belüli PCR-teszt. Mindkét csapat játékosait és az edzőiket is tesztelték már. 

Az ezredes elmondta, hogy összekötő tiszt is dolgozik a csapatokkal, őket szintén tesztelték, velük folyamatos kapcsolatban vannak a csapatok.

A nézőkre is nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. Már a jegyértékesítésnél figyelembe vették, hogy csak azok ülnek egymás mellé, akik egy közösséget alkotnak.

Az eltérő közösségek tagjai  nem ülhetnek egymás mellé, meghatározott helyeket ki kell hagyni, mindenki csak arra a székre ülhet le, ahova a jegye szól. Mindenkit kérnek, hogy a maszkviselési kötelezettségnek tegyenek eleget.

A külföldi szurkolóknak 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarországot.

Sok mentő lesz a helyszínen, azoknak pedig, akik bármilyen tünetet produkálnak, külön sátrakat állítottak fel – mondta Lakatos Tibor, hozzáfűzve, a rendőrség honlapja közöl információkat minden korlátozásról. 



A Sevilla és a Bayern München összecsapása a Puskás Arénában este 9-kor kezdődik. 

(Borítókép: A Bayern München játékosai a csapat edzésén a Szuperkupa döntőjének másnapi, Bayern München - Sevilla mérkőzése előtt Budapesten, a Puskás Arénában 2020. szeptember 23-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok