Index Vakbarát Hírportál

A klímaváltozást és a mesterséges intelligenciát is kutatják az új laborok

2020. szeptember 25., péntek 21:37

Virológiai Nemzeti Laboratórium és Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium nyílt a Pécsi Tudományegyetemen (PTE). Az innovációs és technológiai miniszter a megnyitón hangsúlyozta: a kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutató-laboratórium kialakítását, és működésének megkezdését támogatja az idén tizennégymilliárd, az elkövetkező években pedig összesen mintegy kilencvenmilliárd forinttal – adta hírül a távirati iroda.

Palkovics László jelezte: négy fő kutatás-fejlesztési területen, biztonságos társadalom és környezet, egészség, ipar és digitalizáció, valamint kultúra és család alakítanak ki nemzeti laboratóriumokat. Ezek közül négy labor jogszabály alapján jön létre, a továbbiakhoz pedig egyedi kérelmek alapján adnak csaknem ötmilliárd forint támogatást. A 3-5 éves futamidejű projektek finanszírozása külön megállapodások alapján történik. A budapesti, a pécsi, a szegedi és a veszprémi laboratóriumok egyebek mellett az éghajlatváltozás, az agrártechnológia és a mesterséges intelligencia témaköreivel is foglalkoznak majd.

A pécsi, két és fél milliárd forint támogatással létrejövő Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium küldetése, hogy a megtermékenyítési technikák hatásfokának emelésével járuljon hozzá a sikeres meddőségi kezelések, így a megszülető gyermekek számának növeléséhez.

A kétmilliárd forint támogatással létesítendő Virológiai Nemzeti Laboratórium feladata a súlyos társadalmi, egészségügyi kockázatot jelentő fertőző betegségek új kórokozóinak felderítése, azonosítása, vizsgálata és egy nemzetközi szintű oktató és képző központ létrehozása.

Rovatok