Index Vakbarát Hírportál

Több mint százmilliárd jut idén utak felújítására

2020. szeptember 28., hétfő 21:13

Idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, mintegy 102 milliárd forint értékben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László jelezte: 2010 és 2019 között több mint hatezer kilométernyi közút újult meg 755 milliárd forintból.

Az államtitkár utalt rá, hogy három útfelújítási program, a Komplex útfelújítási program, a Magyar falu program és a Terület- és településfejlesztési operatív (Top) program révén 2016–2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 útszakasz újult s újul meg, mintegy 2400 kilométeren – tudósított a távirati iroda.

Az államtitkár megjegyezte: a Top-ból finanszírozták a 22 kilométeres Dunaújváros–Sárbogárd összekötő út teljes felújítását, amelynek egyik, 7,5 kilométeres szakasza 2018 végére készült el, csaknem 760 millió forintból. Most hétfőn a Dunaújvárosig tartó útszakaszt adták át, amely 14,5 kilométeren újult meg 1,6 milliárd forintból.

Rovatok