Index Vakbarát Hírportál

Ma van az élelmiszer-pazarlás elleni világnap

2020. szeptember 29., kedd 12:42

Magyarországon az élelmiszer-hulladék mennyisége 4 százalékkal csökkent 2016 és 2019 között, ugyanis a 2019 végén 165 háztartás bevonásával végzett élelmiszerhulladék-felmérés szerint

egy átlagos magyar állampolgár 65 kilogramm élelmiszert dob a szemetesbe évente,

míg a 2016-ban száz háztartás bevonásával készült felmérés szerint ez a mennyiség még 68 kilogramm volt – nyilatkozta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-nek. 

A vásárlóerő 16 százalékkal növekedett, ezért is jelentős eredmény a 4 százalékos élelmiszerhulladék-csökkenés. Mindezek mellett az élelmiszerárak az inflációt meghaladva nőttek. 

A MOSTANI ÉLELMISZERHULLADÉK-CSÖKKENÉS FENNTARTÁSÁBAN FONTOS SZEREPE VAN A TUDATOS FOGYASZTÓKNAK. AZ ENSZ KEZDEMÉNYEZÉSÉRE BEVEZETTÉK SZEPTEMBER 29-RE AZ ÉLELMISZER-PAZARLÁS ELLENI VILÁGNAPOT, A NÉBIH A TUDATOS FOGYASZTÁS FONTOSSÁGÁRA IS SZERETNÉ FELHÍVNI A FIGYELMET EZEN A NAPON.

A felmérés azt is vizsgálta, hogy milyen az összetétele az élelmiszer-hulladéknak, és kiderült: „leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe”.

2020-tól minden EU-s tagállamnak kötelező lesz az élelmiszer-hulladék mérése, a közép-kelet-európai régióban Magyarország volt eddig az egyedüli ország, amely felmérést készített ebben a témában.

(Borítókép: Thomas Trutschel / Getty Images Hungary)

Rovatok