Index Vakbarát Hírportál

Nagy István agrárminiszter párbeszédet szeretne az autóvezetéssel kapcsolatos alkoholfogyasztási szabályok lazításáról

2020. október 2., péntek 22:05

Az Orbán-kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék - mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény megnyitóján a Baranya megyei kisvárosban.

A tárcavezető közölte, a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, ezért a kabinet már korábban döntést hozott arról, hogy egy 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segíti őket. Hozzátette: emellett a magyar borok népszerűsítésére 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak, ezzel is megkönnyítve az értékesítést.

A miniszter –utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra - elmondta,

szeretnének társadalmi vitát indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazításáról. 

Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy hamarosan a parlament elé kerül az új bortörvény, amelynek célja, hogy a jövőben csökkenjenek a borászok adminisztrációs terhei, és az eddig nem szabályozott területek is kellő figyelmet kapjanak.

A kisváros önkormányzatának szervezésében megvalósuló rendezvény az immár hagyományosnak számító, 2020-ban a pandémia miatt elmaradt villányi Vörösbor Fesztivált hivatott pótolni rövidebb, szolidabb, ugyanakkor programokban bővelkedő módon

A bornapok egész ideje alatt lehetőség van a kitelepülő borászok termékeinek kóstolására is - hiszen sok helyen palackban van már a legfrissebb rozé is, de a kézműves termékek és gasztronómiai csemegék is kaphatók a kisváros lezárt főutcáján szombaton.

Rovatok