Valós igény mutatkozik az igazságszolgáltatás digitalizációjára. Itthon még a folyamat elején tartunk, az Egyesült Államokban vagy Kínában azonban már vészjósló jelek mutatnak abba az irányba, hogy eljön a big data alapú, automatikus, gépi döntések kora. A fejlődést bőven kísérik morális dilemmák: kiválthatja-e a mesterséges intelligencia a bíró döntését, nem zárunk-e ki bizonyos csoportokat az igényeik érvényesítéséből, mi lesz az igazságszolgáltatás évszázados alapelveivel? Osztovits Andrást, a Kúria Polgári Kollégiumának bíráját, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető tanárát kérdeztük.
A közelmúltban jelent meg az online bíróságok kapcsán egy írása. Tulajdonképpen mit ért az online bíróság kifejezés alatt, és miért fontos róla beszélni?
Rögtön különbséget tennék a digitális bíróságok és az online bíróságok között.
Digitális bíróságok alatt elsősorban azokat a fejlesztéseket ÉRTJÜK,amelyek szinte minden országban elkezdődtek, így Magyarországon is.
Itthon 2018-ban a Digitális Bíróságok gyűjtőnevet kapta az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett program, melynek keretében megtörtént például az elektronikus kézbesítés vagy az e-akta bevezetése. Ez utóbbi annyit jelent, hogy az ügyvédek otthonról is hozzáférnek a teljes peres iratanyaghoz, ami kiváltja a bíróság épületében végbemenő iratbetekintés kényelmetlenségét. A bíróságok részére beszédfelismerő eszközöket, táblagépeket biztosítottak a program keretében, és a távmeghallgatás lehetőségeit is bővítették. Most már nagyjából 110 olyan bírósági épület van hazánkban, amely alkalmas ilyen tárgyalás lefolytatására. Mind a büntető-, mind a polgári eljárásokban előrelépést jelent, így nem kell több száz kilométerről, az ország egyik pontjából a másikba utaznia a félnek vagy a tanúnak, hanem a hozzá legközelebb eső bíróság épületében is megtörténhet egy zárt adatátvitelű láncon keresztül a meghallgatása. A kezdeményezések mind azt szolgálják, hogy minél gyorsabb, minél hatékonyabb legyen az igazságszolgáltatás.
A digitális bírósághoz képest miben különbözik az online bíróság fogalma?
A két fogalom nem feleltethető meg egymásnak.
Az online bíróság kérdésköre abból a felismerésből indul, hogy nagyon sok jogviszony az online térben jön létre, ott teljesedik ki.
Elég csak a szerződéskötésekre gondolni. Ma már egyre gyakrabban vásárolnak az interneten, illetve a bűncselekmények egy jelentős része szintén itt jön létre, legyen szó akár a bejegyzésekben, kommentekben elkövetett becsületsértésekről, rágalmazásokról vagy az internetes csalásokról. Ezekre az új típusú jogviszonyokra a jogalkotónak is új típusú válaszokat kell adni: olyan új jogszabályokra van szükség, amelyek ezeket le tudják követni. Vegyünk egy példát: ha valaki külföldről rendel egy árut, minden adat azon az internetes platformon keresztül érhető el. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján, ha ennek a vásárlónak jogvitája támadna, konkrét bizonyítékokat kellene benyújtania a bíróság számára, ami rendkívül nehéz, már-már lehetetlen, hiszen semmi kézzelfoghatót nem tart a kezében. A bíróságokat fel kell készíteni arra, hogy az ilyen típusú jogviszonyokból eredő jogvitákat is el tudják bírálni. Ennek volna
a legjobb formája, ha maga a bíróság sem egy konkrét bírósági épülethez kötődne, hanem a kor kívánalmainak megfelelően ugyanúgy online elérhetőségen keresztül tudnának a felek a bírósággal kommunikálni, lebontva a fizikai korlátokat.
Tarthatunk-e attól, hogy bizonyos leszakadó, szegényebb rétegek pusztán anyagi okok miatt nem tudják tartani a lépést a rohamos technikai fejlődéssel, és ezáltal a digitális vagy online bíróságok elzárják őket az igényérvényesítéstől, valamint a bírósághoz fordulás jogától?
Ellenkezőleg,
a fizikai korlátok lebontásával sokkal könnyebben elérhetővé válhatnak a bíróságok.
Az információtechnológia beengedése inkább esélyt jelent az igazságszolgáltatáshoz való jog hatékonyabb érvényesülésében. Az okoseszközök elterjedése, alkalmazása – akár a darabszámot nézzük, akár a szolgáltatásokat – exponenciálisan növekszik. A tendenciák azt mutatják, hogy az a réteg, amelyik teljesen el van zárva ettől, csökkenőben van. Tíz-húsz év múlva megítélésem szerint
sokkal kisebb lesz a technikai analfabéták száma, mint amennyi most a jogi analfabétáké.
Az online bíróságok esetében – melyeknek a jogi segítségnyújtás a hangsúlyos része – azonkívül, hogy az igénybevétellel megspórolhatók a bíróság épületébe utazás költségei, a drága ügyvédi segítséget is ki tudják váltani. Ha ezeken a platformokon segítenek az ügyfélnek a jogcím megtalálásában, a nyomtatványok benyújtásában, vagy egy konkrét egyezséget kísérelnek meg, akkor egyúttal biztosítják a fegyveregyenlőséget. Ez ellensúlyozhatja azt a hátrányt, hogy az egyik félnek van, a másiknak nincsen jogi képviselője. A mostani rendszerben sokkal kevesebb ilyen jellegű segítség áll a peres felek, ügyfelek rendelkezésére.
Biztos vagyok abban, hogy egy tapasztalt bíró egy peres fél vagy egy tanú meghallgatása és végső soron a döntése során, ha nem is tudatosan, de a személyes megérzéseire, benyomásaira is hagyatkozik. Ezt nagyban befolyásolhatja a metakommunikáció, ami személyes tárgyalótermi jelenlét esetén egyértelmű, de tud-e ugyanolyan jól működni ez a távmeghallgatás esetén, amikor nincs ott a másik személy?
Valóban, a mai polgári és büntetőeljárás a közvetlenség, a szóbeliség és a nyilvánosság elvére épül.
Vannak olyan polgári perek – és a legtöbb bűncselekménytípus is ilyen –, ahol nem mellőzhető a személyes megjelenés, azaz a közvetlenség,
éppen ezért az online bíróságok ezeken a területeken nem is tudják majd kiváltani a fizikai bíróságokat. Ugyanakkor a bírósági eljárások lépcsőzetesek, az elsőfokú eljárást követően másod- vagy harmadfokon szinte alig vagy kivételes esetben kerülhet sor bizonyításfelvételre, új bizonyítékok beadására. Ezek a bíróságok már az iratok alapján döntenek, még akkor is, ha esetleg tárgyalást tartanak, ahol megjelenhetnek a felek. Elképzelhető, hogy az online módszer magasabb bírósági szinten tudja majd kiváltani a személyes jelenlétet.
Ha elindul az online bíróság rendszere, és jók lesznek a tapasztalatok, akkor növekedni fog, mint a kisgömböc.
Egyre több terület és jogkérdés kerülhet a hatáskörébe, hiszen egyre inkább megszokottá és elfogadottá válik nemcsak a jogászszakma részéről, hanem az ügyfelek részéről is. Mi, jogászok hajlamosak vagyunk a megszokott, megismert rendszerekhez ragaszkodva azt mondani, hogy ezen nem lehet változtatni, de nem mi vagyunk a megrendelők, hanem az állampolgárok és a gazdasági szereplők. Nekünk meg kell tudni felelni.
És mi a helyzet a nyilvánosság elvével?
A nyilvánosság elve könnyebben kezelhető, az angol minta szerint felveszik a teljes tárgyalást videóra, utána felteszik a bíróság honlapjára. Bárki számára utólag az egész tárgyalás elérhető. Ezzel szemben jelenleg fő szabályként a konkrét tárgyalásra bárki bemehet, ott felvételt nem készíthet, ha jól belegondolunk, igazából csak egy benyomással távozik. Azonban
ha felvétel készül, és bárki, bármikor, bárhányszor visszanézheti, az valahol a nyilvánosságnak egy sokkal szélesebb garanciáját jelenti.
Léteznek jó külföldi példák?
Európán belül ezen a téren az Egyesült Királyság jutott előre. 2017-ben indult meg egy reform komoly állami támogatással. Egymilliárd angol fontot szavazott meg a parlament arra, hogy bontsanak le minden olyan akadályt a hatályos angol szervezeti-eljárási rendszerből, amely gátját képezheti a hatékony jogérvényesítésnek. Ennek része az Őfelsége Online Bíróságának kiépítése. Gyakorló bíróként sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy úgy kerülnek elénk az ügyek, hogy az ügyfelek keveset tudnak az őket megillető jogokról és kötelezettségekről. Egyfajta velük született igazságérzetből próbálnak a bíróság előtt igényt érvényesíteni, majd itt szembesülnek a játékszabályokkal, mit kellett volna benyújtaniuk, milyen költségekkel jár, milyen időtartama van, hány perorvoslati lehetőség van. Az angol reform lényege, hogy éppen ezekkel az információkkal igyekeznek segíteni az ügyfeleket online módon, a nap 24 órájában, bármilyen okoseszközön keresztül. Ha nem sikerül egyezség létrehozása, akkor lép be az online bíróság. Bármikor dönthet úgy az online bíróság keretében eljáró bíró, hogy ha a jogvita mégsem könnyen megfogható, akkor azt egy rendes bírósági eljárásra tereli, és a felek hagyományos keretek között folytathatják.
Online bíróság működik Kanadában, Ausztráliában vagy Szingapúrban, és a tapasztalatok alapján évről évre egyre több ügy kerül ide, illetve több ügy dől el itt
úgy, hogy nem kérik a rendes bírósági fellebbvitelét. Ez azt jelenti, hogy a felek megelégednek azzal a szolgáltatással, amit így kapnak.
Az Egyesült Államokban már alkalmazzák a big data alapú mesterséges intelligenciát az igazságszolgáltatás területén. Segítségül hívják például annak eldöntésében, hogy valakit előzetesbe kell-e helyezni. A big data sajátossága, hogy az adatokat spontán, mikroszinten hatalmas mennyiségben dolgozza fel, ezáltal predikciós képességet kölcsönöz annak, akinek a kezében összpontosul ez a hatalom. Nem fenyeget-e bennünket az automatizált döntéshozatal?
Manapság is tapasztalni olyan tendenciát, főként ügyvédek részéről, hogy megpróbálják kitalálni, egy adott jogkérdés tekintetében egy adott bíró hogyan szokott határozni, ebből pedig arra következtetnek, hogy egy új perben milyen döntés várható tőle.
Franciaországban a bíróelemző programot például már betiltották, sőt, a büntető törvénykönyvben önálló bűncselekményként jelent meg a használata.
Arról is lehet tudni, hogy az Egyesült Államokon belül, ahol államonként eltérő a szabályozás – lehet, hogy egy másik államban nagyobb összegű kártérítés vagy kisebb mértékű büntetés jár ugyanazért –,
különös jelentősége van a Big Data felhasználásával levont következtetéseknek.
Hamarosan biztosan a bíróságok számára is elérhetők lesznek a mesterséges intelligencia adta lehetőségek. Azt viszont nem szabad megengedni, hogy a végleges döntés felelősségét bármilyen program átvegye. Bíróként el tudom képzelni, hogy egyfajta előzetes ötletként akár egy ilyen algoritmus által javasoltakra támaszkodjunk, de ez nem lehet automatizmus. Bár a veszélye megvan és valós. Ami nálunk az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban, az az amerikai kontinensen az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság. Itt
végeztek egy kutatást, amely során a bírók számára elérhetővé tették a Prometea elnevezésű applikációt, amelybe a korábbi joggyakorlatot betáplálva, az javaslatot tett a döntésre. A végeredmény az lett, hogy 33 esetből 33 esetben elfogadták a bírók a program által ajánlott döntést.
Lehet, hogy távoli hasonlat, de nekem Lombroso antropológiai kriminológiaelmélete jutott eszembe. Akkoriban bizonyos arcvonások alapján gondolták eldönthetőnek, ki számít született bűnelkövetőnek, hamarosan pedig algoritmusok dönthetnek arról, hogy bizonyos viselkedési minták alapján, mondjuk, 90 százalékos valószínűséggel hajlamos valaki bizonyos bűncselekmények elkövetésére. Hol lehet meghúzni a határt?
A kérdés az:
nem jelent-e mégis nagyobb bizonyosságot, még ha nem is tévedhetetlenséget, ha egy mesterséges intelligencia több millió adatot feldolgozva hoz nekem egy bizonnyos százalékos eredményt, amelyre még mindig azt mondhatom, hogy nem fogadom el? Ha az algoritmus kiad egy 87 százalékos eredményt, akkor bíró legyen a talpán, aki azt mondja, hogy nem ért vele egyet.
Kicsit a 22-es csapdája ez. Ha beengedjük az okos technológiát, akkor az az emberi döntés bizonyos részét át fogja venni. Az ítélkezési tevékenység legfontosabb területe maga a döntés, amit emberi kézben kell tartani, még az emberi tévedhetőséggel együtt is. Vegyük az önvezető autók példáját. A közlekedési események végtelen módozatát betáplálják: például, ha kilép jobbról egy kislány az úttestre, balról pedig jön egy öreg néni, az ütközés pedig elkerülhetetlen. Vajon az ilyen döntést átveheti-e az embertől a mesterséges intelligencia, vagy sem? Mert ha úgy döntünk, hogy beengedjük az önvezető autókat az életünkbe, akkor bizony átveszi. Megint más kérdés, hogy jogilag kié lesz a felelősség, a gépkocsivezetőé vagy a gyártóé.
Meg kell hagyni az emberi humánumnak az olyan kérdésekre adott válaszokat, mint hogy valaki bűnös vagy nem bűnös, vajon visszaeső lesz-e vagy sem, kizárjuk-e a feltételesből vagy nem. Azonban ez a mi gondolatunk, itt és most, 2020-ban. Hogy 2030-ban vagy 2040-ben a gyerekeink erre a kérdésre mit fognak mondani, ők is jobban megbíznak-e majd még a humán döntésekben a mesterséges intelligencia helyett, ebben már nem vagyok biztos.
(Borítókép: Trenka Attila / Index)