Index Vakbarát Hírportál

Karácsonyék levélben kértek pénzt az uniótól

2020. október 6., kedd 17:08

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely közzétette azt a nyílt levelet, amelyet több magyar városvezetővel együtt írt Věra Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének és Katarina Barley-nek, az Európai Parlament alelnökének. Karácsonyék azt szeretnék, hogy az uniós támogatásokat a helyhatóságok közvetlenül kapják meg.

Budapest főpolgármestere jelzi az intézmények vezetőinek, hogy Magyarország kormánya nem azonos a magyarokkal. Miközben visszaélés esetén az Orbán-kormány szankcionálása indokolt lehet, a magyar embereknek meg kell kapniuk azokat a támogatásokat, amelyek nekik járnak – véli a főpolgármester.

Fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartjuk, hogy amennyiben uniós tisztségviselők a magyar kormány tevékenységéről beszélnek, ne mulasszanak el különbséget tenni az ország és annak kormánya között. Hiszen a magyar demokrácia nem eleve »beteg«, legfeljebb megbetegítette a kormány politikája. Ha megsértik az európai normákat, azt a magyar kormány teszi, nem Magyarország

– olvasható a levélben. 

Magyarország összességében több mint hatmilliárd eurót (több mint 2000 milliárd forintot) kaphat a koronavírus elleni uniós mentőcsomagból, ennek legnagyobb részét (4,64 milliárd) az újjáépítési alap (RRF) teszi ki.

Így a főpolgármester azt kéri az uniós biztosoktól több magyar önkormányzat nevében, hogy az

Európai Unió Bizottsága és az Európai Parlament támogassa azon törekvésünket, hogy ennek a támogatásnak legalább a felét az önkormányzatokon keresztül használhassa fel Magyarország 

– áll a levélben, amely teljes terjedelmében Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán olvasható.

Rovatok