Index Vakbarát Hírportál

Nem támogatja Gréczy Zsolt ferencvárosi visszatérését Baranyi Krisztina

2020. október 7., szerda 18:42

A most alakuló ferencvárosi médiacég felügyelőbizottságába a DK és az MSZP Gréczy Zsoltot, a DK korábbi szóvivőjét jelölte, aki tavaly decemberben lemondott parlamenti mandátumáról. Úgy tűnik azonban, hogy Baranyi Krisztina nincs túlságosan elragadtatva ettől, a kerület polgármestere legalábbis a Facebookon azt írta:  „Nem szeretném elvitatni Gréczy Zsolt igazságát és nem tisztem megítélni politikai rehabilitációjának indokoltságát. Amennyiben a DK úgy ítéli meg, hogy újra szükség van Gréczy Zsolt politikai munkájára, újra van helye a párt politikusai között, akkor a mellette való kiállást, visszatérését a magyar közéletbe annak a politikai közösségnek kell saját szervezetén, érdekkörein belül képviselnie, amelynek érdekeire hivatkozva meghozta azt a súlyos döntést, hogy visszavonul a politikától”. 

Baranyi Krisztina úgy fogalmazott, hogy nem tartja szerencsésnek és nem is tudja támogatni, hogy Gréczy Zsolt, aki eddig semmilyen módon nem vett részt Ferencváros közéletében, itt térjen vissza. Úgy látja ugyanis, hogy Ferencváros folyamatosan a Fidesz és a szélsőjobboldali média célkeresztjében van, és miután győztek az önkormányzati választáson, állandó támadásoknak van kitéve.

A várost vezető politikusoknak folyamatosan hazugságok és mocskolódások ellen kell védekeznie, miközben az elért eredményeink azt mutatják, hogy már egy év alatt is lehet tisztább, zöldebb, korrupciómentes Ferencvárost teremteni

– fogalmazott Baranyi Krisztina.

Hangsúlyozta:

A kerület nem tud több politikai terhet cipelni.

Kérte is a DK-t és az MSZP-t, hogy  gondolják át a jelölést. 

Rovatok