Index Vakbarát Hírportál

Mentsük meg az erdélyi kopót!

2020. október 7., szerda 11:33

Az erdélyi kopó nem szorul megmentésre, de éppen itt az ideje, hogy az Országgyűlés foglalkozzon vele – mondta az Index megkeresésére Pelczéder Tibor, a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub fajtagondozó egyesület elnöke. Ahogy arról beszámoltunk: Simicskó István előterjesztésére módosítanák a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényt az erdélyi kopó megmentése érdekében.

Az őshonos fajtával foglalkozó szakmai közösség vezetője azt mondta, az erdélyi kopó egy kifejezetten egészséges fajta, és tudatosan törekszenek arra, hogy az amúgy sem túl nagy állományba – tenyésztés útján – kizárólag egészséges egyedek kerüljenek. Arról is beszélt, hogy Európában nagyjából 1000 példány él, ebből 600-700 Magyarországon. 

Pelczéder Tibor elmondta, ők keresték meg Simicskó Istvánt és kérték meg, hogy járjon közbe a fajta érdekében. Mint mondta: óriási segítség számukra, hogy az állam segíti az őshonos fajtákat, de kimondottan rossz az erdélyi kopóra vonatkozó vadászati tiltás. Ugyanis a hatályos vadászati törvényből a terelővadászatoknál alkalmazható kutyafajták marmagasságát valamiért maximalizálták, így az erdélyi kopót jelenleg csak vaddisznóhajtásokon lehet használni. A szakember úgy látja: ezzel lényegében pont azt a képességét nem használhatják az erdélyi kopónak, amire valójában – már a középkorban – kitenyésztették.

Így a kopóságát veszíti el a kopó. Nem kell tenyésztőnek, szakembernek lenni, hogy rájöjjünk: nem igazán jó ez így. A kopók többségét ma is munkakutyaként tartják, és elsősorban vadászatra használják, illetve használnák. Azért is szükséges ez a módosítás, mivel a terelővadászatok az elmúlt pár évben sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek a vadászatra jogosultak körében (tekintettel arra, hogy kutyás vadászati mód lett, és terelésen jóformán bármilyen vad lőhető), így a vaddisznóhajtások háttérbe szorultak, ezzel az erdélyi kopó használata is beszűkült.

A fajtagondozó társaság elnöke kiemelte: az erdélyi kopó egyik különlegessége, fajtajellemzője, hogy amikor a keresett vad a közelében tartózkodik, azt mély, amikor pedig a vad elindul, azt magas hangú ugatással jelzi, és követni kezdi. Ez óriási segítség a vadásznak, hiszen tudja, hogy mire számíthat. Ezt a tulajdonságot az úgynevezett ösztönpróbán állapítják meg az erdélyi kopóknál, de élesben csak vadászatokon lehetne tesztelni, erre azonban jelenleg nincs lehetőség. 

Természetesen nem akarunk törvényt szegni, ezért is szeretnénk, ha az Országgyűlés megszavazná a módosító javaslatot és terelővadászatokon is használhatnánk szeretett kutyafajtánkat 

– mondta Pelczéder Tibor, a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub elnöke. 

Az erdélyi kopó igazi gyerek- és családbarát kutya, amely remekül teljesít kutyás sportokban is, de pont attól a tevékenységtől van eltiltva, amiben a legjobb. Milyen vadászkutya az, amelyik nem vadászhat? A tiltással a szakmai tenyésztés is háttérbe kerül, hiszen nem lehet a valódi közegében tanulmányozni a fajtát. 

A klubvezető elmondta, hogy több lejárató cikk is megjelent az erdélyi kopóról, ahol vérengző, vadra veszélyes kutyaként nevezték meg a fajtát. Arról nem is beszélve – mondta a szakember –, hogy olyan névtelen vadászok nyilatkoztak, akik a gyakran idézett brit tudósok hitelességének felelnek meg. 

Mi tényleg csak azt szeretnénk, ha az erdélyi kopó, amely kulturális örökségünk része, a maga teljes valójában, a rá jellemző egyedi és utánozhatatlan tulajdonságokkal maradna fenn és tehetné azt, amire sok száz évvel ezelőtt kitenyésztették. 

(Borítókép: Szigeti Edit)

Rovatok