Index Vakbarát Hírportál

A hálapénz legsunyibb módja megmaradhat

2020. október 7., szerda 15:00

Kedden a parlament egyhangúlag fogadta el az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, amely rögzíti az orvosok jövőre induló, többlépcsős béremelését. Az Indexnek nyilatkozó Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint jelentős béremelésről lehet beszélni, de a „száműzetés”, illetve a trükközés lehetőségét teremti meg, és így megmaradhat a hálapénz legsunyibb módja is.

Még 2016-ban jelent meg az Indexen a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatójaként írt nagy horderejű cikksorozata a legtöbb hálapénzt kereső orvosbárókról, és az általuk működtetett kórházi hűbérbirtokokról. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara jelenlegi elnöke egészségügyi szakemberként üdvözölte Lantos Gabriella problémafelvetését, és vitára ösztönző írását, amely szerinte látleletet adott a magyar egészségügyről.

Az Indexnek nyilatkozó Lantos Gabriella a mostani béremelést így kommentálta:

jelentős növekedés lesz mindazok számára, akik eddig az állami ellátásban jövedelmük felénél többet kerestek, és csak a jövedelmük kisebb része származott a magánellátásból. Hisz bár le kell mondaniuk a magánellátásban szerzett jövedelmükről, de az állami ellátásból szerzett jövedelmük megduplázódik.

Ugyanakkor hozzátette: ezért azonban

nagyon súlyos árat fizetnek az orvosok,

mivel gyakorlatilag a megkérdezésük nélkül helyezheti át őket az állam bárhova az országban két évre úgy, hogy előtte csak két héttel értesíti őket.

Aki ezt a szerződést aláírja, az gyakorlatilag aláírja a saját száműzetését lehetővé tevő megállapodást

– jelentette ki Lantos Gabriella.

A hálapénz szerzésének trükkje

Az egészségügy menedzser arra is kitért, hogy a jelenleg nagy magánpraxissal és nagy magánbevétellel rendelkező orvosok vagy rosszul járnak, vagy trükközésre kényszerülnek az önkéntes segítő pozícióval. Ha lemondanak a nagy magánpraxisuk jövedelméről, és sokkal kevesebbel is beérik az állami ellátásban, akkor ők is száműzhetőek lesznek két évre, ha a helyzet azt kívánja. A másik lehetőség, hogy a nagy magánjövedelmüket választják, ebben az esetben azonban kiszorulnak a magánellátásba, ahol nem fognak tudni nagyon komoly műtéteket végezni. Hacsak nem trükköznek, és mennek vissza önkéntes segítőnek a korábbi munkahelyükre.

„Ez a hálapénz szerzésének eddig is a legrejtettebb és legsunyibb módja volt, és ezután is megmaradhat”

– fogalmazott Lantos.

Ez azt jelenti, hogy

az orvos beviheti majd a magánbetegét az állami kórházba, továbbra is használja a teljes infrastruktúrát és a személyzetet,

ezért pedig semmilyen névleges bérleti díjat nem fog fizetni, legfeljebb nem kap arra a napra bért. Az állami kórházban ingyen megműtött betegéről viszont legombolja a jelentős hálapénz helyett a műtéti tarifát a magánrendelőjében. Nem állami alkalmazottként ugyanis nem vonatkozik rá semmilyen tiltó szabály, annyiért vállalhatja majd a műtétet, amennyiért akarja.

„Az önkéntes segítő visszacsempészése a lehetőségek közzé a romlottság visszacsempészése a rendszerbe. Ez egy nagyon súlyos és kártékony visszalépés. Ehelyett vállalkozói szerződést kellene ezekkel a nagy magánpraxist működtető és az állami ellátásból kivonuló orvosokkal kötni a műtő- és hotelhasználatra (a szaknyelv így hívja a betegszobákat – szerk.). Így a kórháznak keletkezne pluszjövedelme, amiből a szakdolgozók bérét emelhetné”

– fejtette ki az egészségügyi menedzser.

Az Indexnek arról is beszélt, hogy a béremeléssel létrejövő állami jövedelem még mindig nem éri el a magánellátásban megkereshető jövedelmeket, így azokat érdemben nem fogja emelni.

Lantos Gabriella szerint kétségtelen, hogy jelentősen szétválik majd az állami ellátás a nagy magánszolgáltatóknál lévő ellátástól, mert két helyen az orvosok nem dolgozhatnak. De a

lakásrendelők szürkezónájából

az orvosok önkéntes segítőként továbbra is ott lesznek az állami ellátásban, igaz, ingyen. A nagy pénzeket meg majd a lakásrendelőjükben fogják megkeresni, már mint vállalkozó orvosok arra támaszkodva, hogy továbbra is ingyenes a műtét a kórházban a pácienseknek.

Az Index már foglalkozott az önkéntesként segítő orvosokkal

Az Index még 2016-ban írt cikket arról, hogy az önkéntesként segítő orvosok az átlagosnál is nagyobb eséllyel várnak el hálapénzt a betegeiktől, vagy az átlagosnál több betegük köt ki a magánrendelésükön. A cikk arra is kitért, hogy az önkéntesként segítő orvosokat azokban a kórházakban alkalmazhatják, ahol például nincs pénz több, munkaviszonyban foglalkoztatott orvosra, vagy egyszerűen csak nincs jelentkező.

Ebben „a tipikus magyaros működési hibridben” találkozott össze az alulfinanszírozottság és az elvándorlás miatti szakemberhiány, az elöregedés problémája a romló közegészségügyi helyzettel, és a magasabb szintű, drágább egészségügyi megoldások iránti növekvő kereslettel.

Ez az együttállás pedig eléggé tökéletes elegy azoknak, akik a közgyógyászaton belül mozogva saját zsebre dolgoznak, az állásokért a kórházi feletteseiknek akár fizetnek, illetve a hálapénzekből mondjuk visszaosztanak

– mondta négy évvel ezelőtt egy névtelenséget kérő egészségügyi felsővezető az Indexnek.

Lesznek-e ítéletek orvosok és páciensek ellen?

Lapunk kérdésére válaszul Lantos Gabriella arra hívta fel a figyelmet, a hálapénz kivezetése akkor lehetne sikeres, ha komolyan vennék, és nem csempésznék vissza az önkéntes segítő alkalmazásával, még láthatatlanabb módon.

A kérdés az, hogy milyen ellenőrző rendszert építenek ki. Lesznek-e próbavásárlások, ki és hogy fogja a hálapénzadást ellenőrizni, szankcionálni

– vetette fel az egészségügyi menedzser, aki reméli, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Szabályzata erről rendelkezni fog.

Lantos szerint a legnagyobb kérdés mégis az, hogy lesznek-e ítéletek orvosok és páciensek ellen. Rámutatott:

szigorú ellenőrzés és büntetés nélkül ez csak egy mantra lesz,

 amit senki sem fog igazán komolyan venni.

Pedig nagyon nagy szükség volna arra, hogy az egészségügyi korrupció ne torzítsa tovább a rendszert

– szögezte le.

A kedden elfogadott törvény büntethetővé tette a hálapénzt, akár egy évig terjedő szabadságvesztésre  számíthat az orvos és a páciens is.

Az egészségügyről szóló törvény szerint az egészségügyi dolgozó, az orvos semmilyen pénzbeli, gazdasági vagy természetbeni ellenszolgáltatást nem kérhet, illetve nem fogadhat el. Az egészségügyi dolgozó egy alkalommal csak olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének öt százalékát. Ez jelenleg nyolcezer forintot jelent.

Az új törvény november 18-án lép hatályba, legtöbb rendelkezését január elsejétől kell alkalmazni.

Rovatok