Index Vakbarát Hírportál

Tombol a járvány, mégis megtartják a Budapest Maratont

2020. október 7., szerda 20:59

Az indulók nyilatkozatban vállalják, hogy nincs lázuk.

Szombaton rajtol a  Budapest Maraton  nyolc kisebb távval, és vasárnap folyatódik a nagyobb futamokkal. A nevezéshez ebben az évben kell egy koronavírus-nyilatkozat, amelyet a verseny oldalán lehet letölteni. A futók ezzel igazolják, hogy nincs és az elmúlt napokban nem is volt lázuk, nem köhögtek, nem étvágytalanok, nincs légszomjuk, hasmenésük, szaglás-, és ízérzés-vesztésük, valamint, hogy vállalják, a rajthoz és a váltózónákba maszkot viselve állnak be – mondta Kocsis Árpád, a maraton versenyigazgatója az ATV Híradónak.

Arról is beszámolt, hogy idén sokkal kevesebben neveztek a versenyre , nagyjából tízezren, külföldi futók nem jönnek, és nem hirdették meg az iskolások futamát sem.

Hőmérsékletet mérünk természetesen rajtszám átvétel előtt, mikor valaki belép a versenyközpontba, kérjük a távolságtartást, rengeteg fertőtlenítés van, kérjük, hogy csak az használjon öltözőt, akinek nagyon muszáj, aki messziről jött. A rajt előtt és a cél után kötelező a maszkviselés, és egyértelműen kérjük, hogy a rokonok is viseljék a maszkot

- mondta Kocsis Árpád.

Rovatok