Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Tízmilliárd forinttal kevesebb pénzből is befejezhető a Biodóm

2020. október 8., csütörtök 16:06

A korábbi költségbecslésekhez képest körülbelül 10 milliárd forinttal kevesebb pénzből befejezhető a Biodóm-beruházás, de még így is pluszforrásokra lesz szükség – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön.

A főpolgármester közölte, elkészült a Biodóm-beruházás az Enviroduna Kft. által készített vizsgálati jelentése, amely azokat a teendőket foglalja össze, amelyeket meg kell tenni a projekt befejezése érdekében.

Az a jó hírem, hogy egy felelős gazdálkodással a projekt befejezhető, de természetesen pluszforrásokra szükségünk lesz. Ezzel együtt is, nagyjából 10 milliárd forinttal kevesebből be tudjuk fejezni a Biodóm-beruházást, mint ahogy az korábban felmerült a költségbecslések során

– fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette, hogy a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának október 15-i ülésén szeretné a kormánnyal megtárgyalni, hogy az eddig kormányzati beruházásként megvalósult projektet hogyan tudják befejezni. „Mi az ehhez szükséges szakértői munkát elvégeztük” – jelentette ki a főpolgármester, akinek reményei szerint lesz közös szándék a főváros és a kormány között abban, hogy pontot tudjanak tenni a beruházás végére.

Karácsony Gergely emlékeztetett, hogy a budapesti állatkert Biodóm-beruházása számos kérdést vetett fel. A Fővárosi Közgyűlés februárban döntött arról, hogy egy részletes elemzést folytat a beruházásról. Mint mondta, az volt a cél, hogy lássanak tisztán: miért szálltak el a korábban tervezetekhez képest a költségek, a megvalósult beruházások meddig jutottak el, és mit kell tenni annak érdekében, hogy a beruházást be tudják fejezni.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a jelentés alapján úgy látják, hogy a beruházás megkezdésével, illetve ellenőrzésének lehetőségével kapcsolatban nagyon komoly kérdések merülnek fel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vizsgálódik már, ugyanakkor a városvezetés szükségesnek érzi, hogy a felmerült ügyekben feljelentést is tegyenek – közölte, hozzátéve, a fővárosi önkormányzat vizsgálóbizottságának a munkája az ügyben tovább folyik.

A jelentés teljes egészében elérhető lesz a nyilvánosság számára, a főváros honlapján közzéteszik.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a Biodóm-beruházás 12-15 milliárd forint körül indult és a vége, az állatkert korábbi vezetőjének tervei szerint, több mint 65 milliárd forint lett volna. A jelentés szerint 16,4 milliárd forint kell még a beruházás befejezéséhez. Ebből még a támogatási szerződés alapján megvan 5,4 milliárd forint, továbbá a közfejlesztési tanács október 15-i ülésén szeretnék döntésre vinni, hogy a Hermina Garázs meg nem építéséből megmaradó 5,6 milliárd forintot a Biodóm-beruházásra lehessen fordítani. Ezeken felül még mintegy 5 milliárd forint kell a Biodóm befejezéséhez, és ezt szintén a kormánytól várják, hiszen ez egy állami, kormányzati beruházás – mondta el Gy. Németh Erzsébet.

Úgy véli, hogy a beruházást átvilágító cég és a városvezetés úgy látja, hogy a Biodómot 2024 márciusára meg tudják nyitni.

A jelentés azt mutatta, hogy kényszerpályán vagyunk, igazából nincs döntése a fővárosi önkormányzat a Biodóm ügyében. Egészen egyszerűen ezt a beruházást be kell fejeznünk, és be is fogjuk fejezni. Jó színvonalon és mindent beletéve

– jelentette ki a főpolgármester-helyettes, megjegyezve, hogy a 2500 köbméteres akváriumba különféle tengeri állatokat hoznak majd, de lesz benne tengeritehén is, és az ősvadonba hoznak bonobókat is.

Gy. Németh Erzsébet elmondta azt is, hogy szeptember 30-án a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy az állatkert új főigazgatói pályázatának kiírásával egy időben költségvetési intézményből gazdasági társasággá alakítják át a Fővárosi Állat- és Növénykertet, utolsóként az ország állatkertjei közül. Szerintük ez az átláthatóságot és a hatékonyságot kifejezetten növelő lépés lesz a fővárosi önkormányzat részéről. Közölte azt is, hogy a főváros a jövő évi szűkös forrásaiból több száz millió forintot fordít majd a műemléki állatkert felújítására.

Kérdésekre válaszolva Gy. Németh Erzsébet elmondta, a 10 milliárdos különbség a beruházás tervezett befejezési összegénél abból adódik, hogy néhány olyan munkát, amelyek nem szükségesek a Biodóm megnyitásához, későbbre halasztanak. Példaként említette, hogy a hullámvasút 2,5 milliárdra tervezett felújítása nem szükséges a Biodóm megnyitásához. Azt akkor újítják majd fel, amikor lesz rá forrás.

Azt azért leszögezte, hogy

a Biodóm nem lesz fapados,

kifejezetten nagy látogatói élményt szolgáltat majd. Arra, hogy a városvezetés elutasítja a Városliget beépítését, de a hvg.hu arról írt, hogy a jelentés szerint a Hermina Garázs helyén szálloda is épülhetne, Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a kormány döntött arról, hogy nem tartja szükségesnek a mélygarázst a Liget projekt kapcsán, az anyagban a szálloda csak lehetőségként merül fel.

Karácsony Gergely ennek kapcsán azt mondta, az állatkert a Városliget szélén helyezkedik el, „nem a történelmi Városliget része”, és a jelentés szerint nagyjából 1,5 milliárd forintot lehetne spórolni az adófizetőknek ezzel a fejlesztéssel. Továbbá úgy vélte, hogy egy komoly lehetőséget tudnának adni a budapesti turizmus fejlesztésének, ezért ezt megfontolásra javasolják a kormánnyal való egyeztetések során.

(Borítókép: A Biodóm a Fõvárosi Állat- és Növénykertben 2020. szeptember 11-én.)

MTI/Máthé Zoltán)

Rovatok