Index Vakbarát Hírportál

A BKK igazgatója az anyázásra és a „médiahabra” várt a 100E szellemjárat problémájával

2020. október 8., csütörtök 13:33 | három éve frissítve

Az Index által megszerzett e-mail szerint a BKK kereskedelmi igazgatója még szeptember elején sem javasolta a nem közlekedő 100E repülőtéri járat miatt a jegykiadó automaták szoftverének módosítását.

Szeptember 11-i dátum szerepel annak az e-mailnek a fejlécén, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kereskedelmi igazgatója küldött, feltehetően a cég munkatársainak. A szerkesztőségünkhöz print screen formájában eljutott üzenet tanúsága szerint az április óta nem közlekedő 100E reptéri járatra eladott jegyek problémájának kommunikálásához ad tanácsot.

A cég vezetője azt javasolja,

hogy ha eddig nem okozott heves anyázást a dolog, akkor ne essünk neki az automaták szoftverének emiatt. A lényeg, hogy tudjunk mit mondani, ha majd valaki médiahabot akarna verni ebből.

A levél tartalmát tisztázandó, megkérdeztük a BKK-t, hogy 

A BKK-tól a következő választ kaptuk: „A 100E reptéri buszjárat leállása és a továbbra is megvásárolható reptéri vonaljegy ügyében a BKK több alkalommal elnézést kért az utazóközönségtől. Ahogy korábbi tájékoztatásainkból már kiderült, társaságunk az eset kivizsgálása után a hibás döntésekben résztvevő munkatársakat figyelmeztetésben részesítette, illetve a mulasztás miatt munkaviszony megszüntetésére is sor került. A BKK ezen kívül belső vizsgálatot is indított: ennek célja megállapítani, miként lehet a BKK belső szervezeti működését javítani, hogy a szervezet még ügyfélközpontúbbá váljon, és hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő. További kérdéseire ezen belső vizsgálat lezárulta után tudunk válaszolni.”

A BKK hivatalosan először szeptember 24-én szólalt meg, jelezve, hogy visszaválthatók a jelenleg nem közlekedő 100E repülőtéri járatra megváltott fel nem használt buszjegyek.

Vitézy Dávid korábbi-, és Draskovics Tibor jelenlegi BKK vezető közti pengeváltásról itt olvashat.

Rovatok