Index Vakbarát Hírportál

Sólyom László lezártnak tekinti jogászi-közéleti pályafutását

2020. október 8., csütörtök 19:31

Sólyom László exállamfőnek, az Alkotmánybíróság első elnökének – saját megfogalmazása szerint – „végérvenyesen lezárt” jogászi-közéleti pályáját összegző háromkötetes gyűjteményéről rendeznek október 14-én online könyvbemutatót, amelyen a bevezető előadást a szerző tartja.

Sólyom László bevezetője szerint a Documenta című háromkötetes gyűjtemény

a független, demokratikus és alkotmányos Magyarország megszületésének harmincadik évfordulója előtt tiszteleg.

A volt köztársasági elnök az egyes kötetek borítójára beszédes képeket választott. Az időrendben az első, polgári jogi munkásságának dokumentumait tartalmazó kötet borítóján egy, csak a Mecsekben honos, tél végi virág, az illatos hunyor látható, míg az alkotmányjogi szövegeket tartalmazó kötetre a pécsi havihegyi kápolna előtt álló, százharminc éves mandulafa (2019-ben az év fája Európában) került, amely „szimbóluma annak, hogy az európai alkotmányosság túléli a zord időket, évszázadok múltán is virágba borul”. A közéleti dokumentumokat tartalmazó kötetet a bánáti bazsarózsa, a kizárólag a Zengőn élő virág díszíti. Utóbbiról Sólyom ezt írja:

a környezetvédelem vitt közéleti pályára, a bánáti bazsarózsa egyetlen élőhelye, a Zengő megvédése volt a legszebb és sikeres mozgalom, a Védegylet javasolt köztársasági elnöknek, s elnökként is tevékeny maradtam e téren.

A könyvgyűjtemény recenzióját jegyző Schanda Balázs egyetemi tanár, alkotmánybíró szerint az 1990-es évek alkotmánybíráskodását áthatotta a meggyőződés, hogy a „jogállami forradalom” letéteményeseként a történelem alakítója. 

Lehetnek tetteink, döntéseink, melyekről csak a tanítványok tanítványainak nemzedéke rendelkezik az ítéletalkotáshoz kellő távolsággal. A kételkedők számára azonban a Documenta köteteinek súlya is üzen: Sólyom László jogászi-közéleti munkássága megkerülhetetlen.

 (Borítókép: Huszti István / Index)

Rovatok