Index Vakbarát Hírportál

Káoszba fullad az orvosok átvezénylése, sokakat megrémít a katonai utasításos rendszer

2020. október 12., hétfő 22:56

Orvosok és szakdolgozók meséltek az RTL Klub Híradónak az egészségügyben tapasztalható áthelyezésekről. Egy székesfehérvári orvos szerint előfordult, hogy vasárnap szóltak nekik, hogy hétfőtől irány az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, de aztán meggondolták magukat, és este úgy döntöttek, a kért 57 helyett végül csak körülbelül 18 ápolónak kell mennie. Egy másik szakorvos arról posztolt, hogy két héten belül két alkalommal helyezték át különböző intézményekbe.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint sok hasonló történetet hallani. Mint elmondta, legtöbbször a fejetlenségre, a szervezésbeli hiányosságokra és a hangnemre panaszkodnak, valamint arra, hogy a döntések sok esetben ok nélkül, kapkodva születnek meg.

Egy ápolónő az RTL Híradónak azt mondta, járványhelyzet idején természetesen tudomásul veszik az átvezénylést, de megrémíti őket a tény, hogy ez a gyakorlat a parlament által elfogadott új törvény értelmében bármikor alkalmazható lesz, akár két évre is, és hogy a közalkalmazotti státuszt gyakorlatilag egy

katonai utasításos rendszerrel váltanák fel,

amelyet nem lehet pénzzel megfizetni, mivel családokat szakítanak szét vele. Így az új szerződést sem írja alá.

Rovatok