Index Vakbarát Hírportál

Karanténba vonul Várhelyi Olivér uniós biztos

2020. október 12., hétfő 13:21

Önkéntes karanténba vonul Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja, miután koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében dolgozók között – jelentette be hétfőn az uniós biztos Twitter-üzenetben.

Arról tájékoztattak, hogy a csapatom egyik tagja koronavírustesztje pozitívnak bizonyult. A következő vizsgálati eredményeinek közzétételéig magam és azok, akik a fertőzöttel szintén érintkeztek, a közegészségügyi irányelvekkel összhangban karanténba vonulunk

– fogalmazott az uniós biztos. Hozzátette, a közérzete jó, nincsenek tünetei, az elmúlt héten végzett vírustesztjei mind negatívak voltak.

A magyar uniós biztos a múlt hét folyamán balkáni országokban folytatott megbeszéléseket.

Szombaton Marija Gabriel, az Európai Bizottság kutatásért és innovációért felelős biztosa bejelentette, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 koronavírussal. A bolgár politikus elővigyázatosságból akkor már napok óta karanténban volt, stábja egyik tagjáról ugyanis kiderült, hogy elkapta a vírust.

Rovatok