Index Vakbarát Hírportál

Titokban épült meg a magyar határzár egyik föld alatti szakasza

2020. október 13., kedd 14:23

38 millió forintba került a határvédelem műszaki fejlesztése egy tíz kilométeres vonalon, ez az összeg pedig aprópénznek számít – írja a hvg.hu. A portált arról tájékoztatta a Belügyminisztérium, hogy a további szakaszok megépítését a határbiztonsági helyzet változásához igazítják.

A tárca jelezte, ha a teljes szakaszon megépülne a föld alatti kerítés is, akkor az nagyjából 650 millió forintba kerülne. Ez töredéke a már a kerítésre elköltött 12,6 milliárd forintos összegnek, ennek részleteit azonban, hogy pontosan mire mennyi ment, az Orbán-kormány már nem tisztázta. Ahogy az Európai Uniótól követelt 270 milliárd forintot sem.

Először még 2015-ben építettek ki gyors telepítésű drótakadályt, majd NATO-kerítést a magyar–szerb és magyar–horvát határszakaszon. Később még felhúztak kerítést egy hosszú darabon, és szuperérzékelőkkel is felszerelték a határzárat. Az okoskerítés fejlesztése az élőerős védelem részleges kiváltását és tehermentesítését szolgálja a terv szerint.

A határt rendőrök és katonák is védik, ez utóbbiak létszámáról azonban az adatokat 30 évre titkosították. A rendőrségi adatok szerint egyébként tavaly ősz óta növekedőben van a határzáron átjutást megkísérlők száma, egyebek mellett gumicsónakkal és létrával is próbálkoznak Magyarországra jutni.

Tavaly év végén fedezték fel a határon az első alagutat, később pedig folyamatosan közzétette a rendőrség az egyre több föld alatt fúrt, a határzár alatt átnyúló, meglehetősen keskeny alagutak felfedezését. Végül augusztusban jelentették be, hogy az egyre szaporodó kísérletek miatt a föld alatt is megerősítik a határzárat.

Azt, hogy hol épült már meg a mélységi védelmi vonal, nem árulták el. A föld alatti szakaszok megépítését sem híresztelték még széles körben, így végül azt sem lehet tudni, hogy mikor készült el az újabb megerősítés. Szeptemberben ugyanakkor többször is jelentették az alagutak felfedezését, előfordult, hogy egy nap alatt többet is találtak, legutóbb pedig október 5-én jelentett police.hu erről.

Rovatok