Idén sem hagyja magukra a kárpátaljai rászorulókat az Ökumenikus Segélyszolgálat. Erről Gáncs Kristóf a Segélyszervezet kommunikációs igazgatója számolt be az Indexnek. A magyar karitatív szervezet több mint két évtizede segíti a térségben a legszegényebb családokat, gyermekeket, és időseket.
idén még inkább szükség van az összefogásra, mivel a hosszú évek óta fennálló gazdasági kihívások, az emelkedő élelmiszer és energiaárak mellett a járvány következményei is nehéz helyzet elé állították a kárpátaljai rászorulókat.
– folytatta a kommunikációs igazgató. Sokan vesztették el az állásukat, illetve bevételeiket, s azok számára, akiknek nem voltak tartalékaik, a mindennapi étkezés biztosítása, tüzelőanyagok és a szükséges gyógyszerek megvásárlása is problémát jelent.
Az egyhónapos adománygyűjtéssel tízezer kárpátaljai rászorulón szeretnénk segíteni – folytatta Gáncs Kristóf.
Ukrajnában is azokat érinti leginkább a járvány helyzet okozta rossz gazdasági helyzet, akik előtte is nehéz helyzetben voltak, nem rendelkeztek tartalékokkal.
A szervezet kommunikációs igazgatója elmondta, ebben a nehéz helyzetben egyre több család fordul az Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi irodájához támogatásért, hogy az őszi-téli időszakban megfelelő élelmiszerhez, meleg ruhához és tüzelőhöz juthassanak.
Gáncs Kristóf elmondta, kétféle módon lehet segíteni a rászorulókat. Az Ökumenikus Segélyszervezet oldalán fix összeggel lehet támogatást nyújtani, illetve a 1353-as adományvonalon minden hívás vagy sms 250 forint adományfelajánlást jelent. A vonal egész évben, éjjel-nappal hívható, akik október végéig hívják azok kifejezetten a kárpátaljai segélyprogramhoz járulnak hozzá.