Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Az Orbán-kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet

2020. október 15., csütörtök 21:52 | aznap frissítve

A címben szereplő állítással értékelte Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) csütörtöki ülését abban bejegyzésben, amelyet Facebook-oldalán tett közzé. A főpolgármester szerint legalábbis

erről szól, hogy a főváros, majd minden kezdeményezését elutasították, cserébe nagyjából azt ajánlották, hogy majd ők fizetik és valósítják meg a fejlesztéseket.

Karácsony Gergely szerint ezzel az egyik probléma, hogy a kormánynak és a fővárosnak nincs pénze, az adófizetőknek van. Köztük a budapestiek vannak a legtöbben (...) - érvelt, hozzátéve, ha bármi megvalósul, azt az adófizetők, benne a budapestiek fizetik.

A főpolgármester meglátása szerint a kormány próbálja csökkenteni az ellenzéki önkormányzatok mozgásterét, a cselekvőképességét, hogy aztán - mint fogalmazott – „ujjal mutogathassanak és mantrázhassák: al-kal-mat-la-nok”. „A gond ezzel az, hogy valójában az önkormányzatiságot, mint olyat támadják. Az pedig volt már Budapesten, hogy gyámság alá vették a városvezetést, pont ez ellen szavazott a budapestiek többsége egy éve.”

A politikus úgy látja, a fővárosban azt kell megvalósítani és úgy, amit és ahogyan a budapestiek akarnak. Beton helyett zöldet, presztízsberuházások helyett élhető várost.

Álláspontja szerint, amit a kormány elvesz a budapestiektől a Budapest-adóval, annak egy részét „nagy kegyesen” visszajuttatja, de - mint megjegyezte - úgy, hogy a beruházásokat „saját maga akarják megvalósítani”.

Karácsony Gergely úgy látja, nehéz hinni a kormánynak. „Úgy állunk hát, hogy a fővárosi Fidesz-frakció kezdeményezésére az FKT-ra vittük a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett Budapest-adó csökkentését. Nemet mondtak, saját frakciójukat sem veszik komolyan” - fogalmazott, hozzátéve: ezzel Budapest nettó befizetőjévé válik az államnak, mintegy 170 milliárdos hiányt kell kezelniük a járvány, a gazdasági válság és a „kormányzati sarc” miatt.

Az Orbán-kormány részéről Fürjes Balázs államtitkár fogalmazott meg ezzel ellentétes álláspontot. Szerinte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése sikeres, több téren is megegyezésről számolt be. A kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy a híd 18 hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A pénzt akkor utalják majd, ha már csak ez az összeg hiányzik. Fürjes állítása szerint egyetértettek a pesti rakpartok megújításában is, megállapodtak abban, hogy kormányzati finanszírozásban megépül a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza, a főváros pedig támogatását adta a Közlekedési Múzeum fejlesztéséhez.

Az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a kormány átvállalná a fejlesztéseket a fővárostól, azt közölte: bíznak abban, hogy a javaslatot részben vagy egészben elfogadja majd a fővárosi önkormányzat.

Rovatok