Index Vakbarát Hírportál

Hivatalosan is hungarikumnak nyilvánították a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot

2020. október 15., csütörtök 16:21

Hungarikum lett a Magyar népmesék. A Hungarikum Bizottság elnöke, Nagy István agrárminiszter szerint a rajzfilmsorozat széles körben, egyedülálló formában terjeszti hazánk hagyományait. A bizottság Lakiteleken megtartott ülésén egyhangúlag úgy döntött, a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikumnak minősítendő.

A Magyar népmesék ezzel bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, amely így jelenleg 76 különféle értéket számlál, olyanokat, mint például a bajai és tiszai halászlé, a Zsolnay porcelán vagy a pálinka.

A hungarikumpályázaton részt vevők csaknem egymilliárd forintnyi támogatást nyerhettek el az idén. A befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott is támogatást. Nagy István kiemelte, a folyamatosan emelkedő igényt az mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt le is zárt.

Bővült a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek lajstroma is: bekerült a Jászkürt – Lehel kürtje, Máriapócs nemzeti kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László-bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként működő csángó fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja. Ezzel az itt feljegyzett értékek száma 181-re emelkedett.

A most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezáltal a belföldi turizmus erősítéséhez – jelezte az agrárminiszter.

Rovatok