Index Vakbarát Hírportál

Lejártak az okmányai? Két hónapig még nem büntetnek, ha nem újítja meg őket

2020. október 15., csütörtök 21:20

Még két hónapig, december 15-ig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok – közölte a Koronavírus Sajtóközpont nyomán csütörtökön az MTI. 

 A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket, minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok március 11. és július 3. között lejáró okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-ig érvényesek maradnak. Az érintett 660 ezer lejárt, de automatikusan meghosszabbított igazolvány közül eddig már több mint 280 ezret cseréltek újra vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok.

A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint a másfél-két méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy foglaljanak előzetesen időpontot a magyarorszag.hu weboldalon vagy a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül. A lejárt forgalmi engedélyek miatt a műszaki vizsgaállomásokat kell felkeresni.

A kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ott dolgozók kezelhetik. A fertőzések elkerülése érdekében kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon plexifalakat állítottak fel, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok.

Rovatok