Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a pancser rablót, aki eldobta a táskát a hárommillió forinttal, mert azt hitte, hogy üres

2020. október 15., csütörtök 21:44

Hét év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki idén augusztusban kirabolt egy 81 éves asszonyt Debrecenben. A bűncselekménnyel okozott kár ugyan megtérült, de az asszony súlyosan megsérült. 

A 27 éves elkövető megpróbálta elvenni a nő táskáját, de ő nem engedte el a fülét, ezért dulakodás alakult ki közöttük, és az asszony a földre esett. A férfi sokáig a földön húzta áldozatát, aki tovább kapaszkodott a táskájába. Végül feladta, mivel az eséstől megfájdult a válla, így a rabló szabadon távozhatott zsákmányával. 

Menekülés közben a férfi belenézett a táskába, ám a nagy sietségben nem volt elég alapos. Azt hitte, csak napilapok vannak benne, pedig hárommillió forint volt az újságba csomagolva. A felületes rabló így tíz méterrel arrébb eldobta fölöslegesnek vélt terhét, majd elrohant a helyszínről. A nyomozók azonban rövid időn belül azonosították és már másnap hajnalban elfogták. 

A bíróság a berekböszörményi férfit „a bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett” rablás és súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélt nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

Rovatok