Index Vakbarát Hírportál

Megkérdőjelezte a WHO megállapításait a remdesivir gyártója

2020. október 16., péntek 19:19

Megkérdőjelezte a gyártó Gilead az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatásának eredményeit, amelyek szerint a remdesivir nevű szer nem segít az új koronavírus okozta betegség miatt kórházban ápoltakon.

Az amerikai vállalat a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy szerinte a WHO-kutatás adatai „ellentmondásosak, elhamarkodottak”, korábbi kutatások pedig már igazolták a szer előnyös hatásait – írja az MTI. A WHO csütörtöki közlése szerint a Solidarity elnevezésű kutatásuk megmutatta, hogy a remdesivir alig hat, vagy semmilyen hatással sincs a Covid–19-ben szenvedő légzőszervi betegek kórházi ápolásának időtartamára és halálozására a 28 napos vizsgált időszakban.

Ez a vírusellenes szer egyike azoknak, amelyeket Donald Trump amerikai elnök koronavírus-fertőzésének kezelésekor bevetettek. Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy csökkenti a felgyógyulási időt. A WHO több mint 30 ország 11 266 felnőtt páciense részvételével végezte a kutatást. A kapott bizonyítékok meggyőzőek voltak

– közölte a világszervezet. 

A Gilead szerint a remdesivir vizsgálatai kimutatták, hogy a kezelés csökkenti a Covid–19-ből való felépülés idejét.

A WHO nyilvánosságra hozott adatai nem következetesek, miközben több, véletlenszerűen válogatott résztvevővel, kontrollcsoportokkal végzett, szakértők ellenőrizte tudományos lapokban közölt tanulmányok erős bizonyítékai támasztják alá a rendesivir klinikai hatásosságát

– közölte a vállalat.

Rovatok