Index Vakbarát Hírportál

Az egészségügyi dolgozók egynegyede inkább elhagyná a pályát

2020. október 16., péntek 07:47

Úgy tűnik, mégsem úgy sikerült az egészségügyi dolgozók fizetésemelése, ahogy azt remélték. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az ápolókat, szakasszisztenseket, a műtősöket, vagy éppen a beteghordókat kérdezte az október 6-án megszavazott egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről. A kérdőívet több mint 30 ezren töltötték ki mindössze négy nap alatt: a felmérést október 9-én indították, és 13-án le is zárták azt, a számok pedig arra utalnak, hogy az egészségügyi dolgozók nem elégedettek a fejleményekkel – írja a 24.hu.

Eszerint a valamivel több mint harmincezer kitöltő csaknem 63 százaléka nem tudja eldönteni, hogy aláírja-e az új jogállásról szóló törvényt, 31 százaléka biztosan nem írja alá, és mindössze 6 százalék nyilatkozott úgy, hogy aláírja. 

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának elnöke azt mondta:

Brutálisak a számok.

Hozzátette, hogy őt nem lepték meg az adatok, mert szerinte a törvény leginkább az egészségügyi szakdolgozókat érinti hátrányosan. Azt is mondta, hogy számos helyről jelezték felé, hogy a szakdolgozók egy része már elkezdte keresni az egészségügyi rendszeren kívüli lehetőségeket.

A felmérés egyébként erre is kitér: a harmincezerből nagyjából 13 ezer embernek fogalma sincs arról, hogy milyen új területen helyezkedne el, ha munkahelyet váltana, 8758-an úgy válaszoltak, hogy végleg elhagynák az egészségügyet, 3700-an a magánegészségügyben helyezkednének el, közel háromezer dolgozó külföldre menne, valamivel több mint 1800 ember pedig vállalkozásba kezdene. 

Rovatok