Index Vakbarát Hírportál

Szeméthelyzet Tiszavasváriban: már megjelentek a patkányok is

2020. október 16., péntek 13:51

Hétfő hajnalonként Tiszavasáriban feltűnik a kukásautó. Megáll a házak előtt, kiürítik a műanyag tárolókat, majd haladnak házról házra, utcáról utcára a megszokott menetrend szerint. A kukásautó sofőrje viszont tudja, melyek azok az utcák, ahova nem kell befordulnia: a Katona József utca által határolt Széles és Keskeny utcákba. Az ok prózaian egyszerű, felesleges, mert ezekben az utcákban nincs szemeteskuka.

Nehézséget csak annak okoz a szemét, akinek nincs szemeteskukája és hozzá szemétszállítási szerződése.

Erről már Kiss Zsolt számol be nekünk, aki a településen lakik. Mint mondja, minden hétfőn megy a kukásautó, és ők nem nézik, kinek van szerződése vagy nincs. A szolgáltató kiszámlázza és valamilyen módon ki is fizetteti az ott élőkkel.

A változtatás igénye nem újszerű. Lassan tíz éve próbálják az itt élők elérni azt, hogy ne csak szemeteskukájuk legyen, de érvényes hulladékszállítási szerződésük is.

Miközben a szemben álló felek vitája egy helyben áll,

a szemétdomb csak magasodik

a Széles és a Keskeny utcákban, ahol a félrevezető nevek ellenére mindkét sor szinte egyforma. Majd kétszáz méteren át szorosan egymás mellett sorakoznak a düledező viskók. A kis házak között mindössze egy fél futballpályányi terület van csak szabadon hagyva, amely nincs beépítve. De ezt a területet sportolás vagy séta helyett hasznosabb célra használják az itt élők. Anyák, gyerekek szépen odasétálnak, és ledobják a kezükben lévő zsákot, majd mint akik jól végezték dolgukat, vissza is fordulnak. A kupac egy része a konténerben landol.

Ugyanis ez az egyetlen szemétlerakó hely a környéken.

Eddig félhivatalos volt, ma már illegális. Erről számol be a Haladjunk Aktivista Csoport egyik munkatársa, dr. Horváth Ferenc. Elismeri, hogy jogos a település vezetésének az az igénye, hogy közös legyen a teherviselés, és a település költségei a romákat is terheljék, de nem mindegy, hogy azt milyen módon oldják meg.

Szeméthegyek, mindenhol legyek

Eddig az önkormányzat sajátos módon oldotta meg a cigánytelepen a szemétszállítást. A máshol jól ismert zárt kukásautó a romák által lakott utcákban másként fest: egy nyitott, nagy platós tehergépkocsi, amelyen konténert szállítanak. Odafelé még üres, de tíz perccel később már viszi is el a másik, rogyásig tele lévő öt köbméteres rakományt. Az itt élő romák néhány nap alatt telehordták a gyűjtőkonténert, majd amíg meg nem érkezett a másik, kénytelenek voltak a szemetet a konténer mellé rakni. Jogosult és jogosulatlan egyaránt hozta a hulladékot.

Az önkormányzat most meggondolta magát, felszámolta a korábbi áldatlan állapotokat, de a szemét megmaradt.

A hosszú évek alatt sok mindenki próbált jó megoldást találni. 2012-ben a SZEMpont Egyesület

Tisztulj Telep

szemétszedési akciót szervezett, amelyhez a tiszavasavári önkormányzattól ingyenes konténereket kértek. Az önkormányzat a problémamegoldó kezdeményezést nem támogatta, a kért konténereket nem biztosította. A Te Szedd akció keretében évek óta önkéntesekkel együtt gyűjtötték a lakossági szemetet.

Vasvári, ahogy az itteniek nevezik, több alkalommal került a figyelem központjába. 2010-től nyolc éven keresztül egy jobbikos polgármester, Fülöp Erik vezette, jelenleg pedig a Fidesz színeiben indult Szőke Zoltán irányítja a tizenkétezer fős települést. Itt állt be a Jobbik párt színeiben valamikor országgyűlési mandátumot szerzett Zagyva György Gyula mellé közmunkába Gulyás Márton is. A riporter néhány napra munkásruhát húzott magára, és egy riportsorozatban mutatta be a településen élők nehézségeit.

A 2016-ban készült videóban jól ábrázolja a helyi viszonyokat az, ahogy dr. Káldi István orvos beszél. A beszélgetés során elmondja, hogy 33 éve dolgozik a településen, és ez idő alatt

több mint kétszeresére emelkedett a romák száma,

elmondása szerint közöttük van olyan, aki írni-olvasni sem tud. Később kiderült: a rossz higiéniai viszonyok miatt megjelent a hepatitis A-vírus a szegregátumban.  

Mégis állandóan visszatérő problémaként merült fel, hogy az ott élő családok számára  az ingatlan-nyilvántartás kaotikus állapotban van, és ez alapján nem tudnak szerződést sem kötni.

Ezt nehezményezte Horváth Ferenc jogász is.

Nyolc-tíz év évig jó volt ez így, nem törődtek vele, mindeni csendben elfogadta a helyzetet. Hozták-vitték a konténereket, és minden itt élőt a tanult tehetetlenség állapotában hagytak.

Hiába akart az akciócsoport munkatársa kompromisszumos megoldást találni, folyamatosan betonfalakba ütközött. A polgármesteri hivatal részéről senki nem állt vele szóba, nem vették komolyan a javaslatait.

Ahogy ő fogalmazott:

csak azt akartam elérni, hogy tisztába tegyük a szemétügyet.

A jogász javaslata az volt, hogy akinek nincs hulladékszállítási szerződése, ne  igényelhessen szociális segélyt sem a településen.

Ez év szeptember végén az önkormányzat képviselő-testülete rendelkezést hozott a konténeres szemétszállítás terén. Kerestük az új rendeletet a város honlapján, azonban ott nem található annak nyoma. Többek között ezt nehezményezi Horváth Ferenc is, hiszen

a lakosságot semmilyen módon nem értesítették,

és átmeneti megoldást, intézkedést sem hoztak létre, amíg a lakók szemétszállítási szerződést nem tudnak kötni. Merthogy majd mindegyikük akar, de az ingatlan-nyilvántartás rendezetlensége miatt ez hosszas bürokráciával jár.

Addig viszont nem érkeznek üres konténerek. A kupac egyre nagyobb, és a patkányok is megjelentek a szemét körül. 

Az esetleges fertőzésveszélytől is tart Horváth Ferenc. Úgy véli, hogy a város vezetése nem megoldást akart keresni, hanem egy diktatórikus döntést hozott, amelynek a megvalósítása sokak számára nehéz lesz. 

Megkerestük a polgármesteri hivatalt is, akik mindeddig nem reagáltak kérdéseinkre. A polgármester titkárságán azt a tanácsot kaptuk, hogy tájékozódjunk a település honlapján. Ahol továbbra sem olvasható minderről semmi. 

(Borítókép: Egy kutya élelmet keres Tiszavasváriban a Széles úti cigánytelepen összegyűlt szemétben 2012. december 1-jén. A telepen mintegy háromezer roma ember él. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok