Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára a szegénység napján: legalább a gyerekek kapjanak esélyt

2020. október 17., szombat 15:37

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalán posztolt a szegénység elleni küzdelem  világnapján. A politikus azt írja, 

Nekünk, magyaroknak van miről beszélnünk ezen a napon.

Mint mondja, nem szereti azt a kimutatást, amely szerint négy magyar régió is Európa legszegényebb területei közé tartozik.

Nem szeretem, mert hiába igaz, statisztikába csomagolja a szívszorító tragédiát. Mert valójában arról van szó, hogy ártatlan, ma született gyerekek sorsa pecsételődik meg azzal, hogy Európának ezen a pontján nyitják ki a szemüket, és veszik első lélegzetüket ezen a földön.

– fogalmaz bejegyzésében, hozzátéve, hogy nem számít, hogyan fognak tanulni az iskolában, nem számít, hogy miben tehetségesek, mennyire szorgalmasak és kitartóak: ők esély és remény nélkül találják magukat a magyar ég alatt, és ebben a tudatban is nőnek fel.

Lenne miről beszélnünk. De ha erre a kormányra nézek, azt látom, hogy nincs kivel és nincs miért

– írta, majd azzal folytatta, hogy az ő hazája egy olyan európai Magyarország, amelyben

nem irányítószámok döntenek az emberi sorsokról, hanem a tanulás, a munka, a tisztesség, a tehetség és a szorgalom.

Hozzátette: szerinte érdemes azt csinálni, amit csinálnak, mert magyarok millióinak tartoznak annyival, hogy legalább a gyerekek esélyt kapjanak. 

Rovatok