Index Vakbarát Hírportál

A magyar gyerekek egyötöde nő fel alkoholista szülő mellett

2020. október 18., vasárnap 07:10

Átlagosan minden magyar évente közel tíz liter tiszta szesznek megfelelő alkoholt fogyaszt, és ha már nagyon súlyos a szenvedélybetegség, minden az alkohol körül forog az adott háztartásokban. Ennek következményeképp a gyermekeket súlyosan el is hanyagolhatják a szüleik – írja az Infostart

Az alkoholbetegek számát a KSH 389 ezer főre becsülte a tavalyi évben, szakemberek szerint a valóságban azonban két-háromszor többen vannak.

Az a négyszázezer magyar gyerek, akiknek családjában alkoholfüggő valamelyik szülő, folyamatos bizonytalanságban nő fel.

Nekik kiszámíthatatlanok a mindennapok, mert egy komoly mélypont után jobb időszak következhet, amelyet viszont nagy valószínűséggel mélyrepülés követ

– fogalmazott Frankó András, a Máltai Szeretetszolgálat szenvedélybetegeket segítő szolgálatának vezetője. Egy olyan családban, ahol nincs béke és harmónia, családon belüli erőszak is előfordulhat és elő is fordul sok gyerekkel, bár vannak olyan alkoholbetegek, akik egyáltalán nem agresszívak, sőt sokan inkább kivonulnak a családból, azonban az elhanyagolás, az érzelmi bizonytalanság is valamiféle bántalmazás – vélte a vezető. 

Az is kiderült, hogy az érintett gyermekek egyharmada közel kerül a szenvedélybetegséghez, vagy maga is szenvedélybeteg lesz.

Rovatok