Index Vakbarát Hírportál

Az orvosi kamara tenne pontot a szegedi egyetemi elbocsátás végére

2020. október 18., vasárnap 07:42

Az elmúlt napokban országosan is komoly sajtóvisszhangot kapott, hogy Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora elbocsátotta egyik beosztottját, méghozzá a karantén helyett operáló rektor ügyében tavasszal kamarai etikai vizsgálatot kezdeményező Horváth Szatmárt. 

A Magyar Orvosi Kamara szombaton egy Facebook-bejegyzésben értesítette arról a tagjait, hogy bár a kamara vezetése is csak a sajtóból értesült az ügy legújabb fejleményeiről, és pontos indokok és részletek ismerete nélkül a kérdésben nem kívánnak érdemben nyilatkozni, azonban 48.000 magyar orvos érdekképviseleti szerveként

a kialakult helyzetet a kamara megvizsgálja, és az érintettek meghallgatása után dönt a következő lépésekről.

 

Mint írják, a szervezet elnöksége számára kiemelten fontos az átlátható, tisztességes viszonyok között működő egészségügy megteremtése, amiben kitüntetett szerepe van az etikai bizottságoknak. Az etikai bizottságok működésének függetlensége és biztonsága az orvostársadalom és a betegek kiemelt érdeke.

Amennyiben az előzetes vizsgálat jogsérelem vagy etikai vétség gyanúját veti fel, a kamara megteszi a szükséges lépéseket: a sértett számára jogi segítséget biztosít és eljárást kezdeményez a jogsértő ellen – hangsúlyozta a MOK. 

Rovatok