Tíz éve ezen a napon érkezett a tragikus hír, hogy Délegyháza és Kiskunlacháza között baleset történt, egy tehervonat sóderszállító autóval ütközött, a mozdonyvezető, Szlávik István életét vesztette. Kiderült, hogy a szerencsétlenül járt vasutas a fékezőszelep karját szorítva próbálta elkerülni a katasztrófát, nem menekült, hanem menteni próbált.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete akkor úgy határozott, hogy minden évben Szlávik István halálának napján megemlékezik a szolgálatteljesítés közben elhunytakról, és október 20-át a Mozdonyvezetők Gyásznapjának nyilvánítja. A magyar vasút születése óta több mint hatvanan haltak meg kollégáik közül.

Naponta hallunk híreket arról, hogy vasúti átjáróban vonattal ütközött közúti jármű, vonat sodort el jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére sínekre hajtó autót. A balesetekről érkező hírek aggodalommal töltenek el minket, mozdonyvezetőket, sorjáznak kérdéseink, kivel történt az eset, megsérült-e, sikerült-e túlélnie. Ilyenkor beleképzeljük magunkat a helyzetbe, átfut rajtunk a gondolat: akár velünk is megtörténhetett volna. A mozdonyvezetői hivatás gyakorlása veszélyekkel jár, amikor szolgálatba indulunk, nem tudjuk, nem tudhatjuk, mit tartogat nekünk a sors. Mi, akik fél kézzel indítjuk és állítjuk meg a száztonnás gépet, a kétezer tonnás vonatot, tisztában vagyunk azzal, életünk nem csak rajtunk múlik 

– áll a  Mozdonyvezetők Szakszervezete honlapján. 

Szlávik István egykori kollégája így emlékszik ma, tíz év távlatából az akkori tragédiára:

A Mozdonyvezetők Gyásznapja tisztelgés az elhunytak emléke előtt, ugyanakkor alkalom arra is, hogy felhívják a figyelmet a hivatásukkal járó veszélyekre. Magyarországon közel hatezer közúti-vasúti szintbeli kereszteződés van, ezek fele nem biztosított. Minden napra jut baleset, amely vasúti átjárókban következik be, szinte minden esetben a közúton közlekedők szabályszegése, figyelmetlensége miatt. A megnövekedett motorizáció, a romló közlekedési morál, a felgyorsult élet egyre nagyobb kockázatot jelent a mozdony vezetőállásán szolgálatot teljesítőkre. Az elmaradt pályaátépítések, halogatott mozdonybeszerzések miatt a vasúti járművezetők biztonsága érdemben nem javult az elmúlt években.

A tíz éve történt szerencsétlenség sem fékezte le a fekete vonatot. Továbbra is itt van közöttünk, időnként megáll, hogy valakit magával vigyen. Minden alkalommal, amikor egyik kezünket a menetszabályozóra, másik kezünket a fékre tesszük, álljunk meg egy pillanatra, és emlékezzünk azokra, akik szolgálatteljesítés közben vesztették életüket, akik még az utolsó pillanatban is azt tartották szem előtt, hogy a tragédiát megakadályozzák. Ők a mi hőseink, nyugodjanak békében!

Ebben a helyzetben, ilyen körülmények között kell helytállniuk a magyar mozdonyvezetőknek, akik az utasok életéért, az áruk biztonságos célba juttatásáért felelnek. Ezért várják azt a vasúttársaságtól és a szakpolitikusoktól, hogy cselekedjenek a  mozdonyvezetők és a vonaton utazók biztonsága érdekében. Hogy a gyásznapon elég legyen a régi balesetekre emlékezni, és ne kelljen mindig újabb és újabb áldozatok előtt fejet hajtaniuk.