Index Vakbarát Hírportál

Jön a magyar műhold, plusz egymilliárdot kapott űrtevékenységre a külügy

2020. október 21., szerda 07:47

Az Orbán-kormány kedden 132 milliárd forintot csoportosított át a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból a költségvetés más soraira – írja a Portfolio.

A 132 milliárd forint legnagyobb része, 115 milliárd forint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez, Bártfai-Mager Andreához került; az összeg a pontos megfogalmazás szerint „a NVTNM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok tőkeemelése, pótbefizetése jogcímcsoportban” beruházásokra megy majd.

Tízmilliárd forintot kap az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tőkeemelésre és plusz 5,6 milliárd forint jut a tárcához tartozó kerékpáros -fejlesztésekre.

A határozatból kiolvasható még, hogy a kormány 4,3 milliárd forinttal csökkentette a Központi Maradványelszámolási Alapot. Ebből a Belügyminisztériumnak jutott kétmilliárd forint „Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások dologi kiadásaira”, 980 millió forint pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának „egyes szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztési támogatására”.

Az általános költségvetési tartalékból 2,4 milliárd forintot helyeztek át az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. támogatására, egy másik átcsoportosítás következtében pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kapott egymilliárd forintot űrtevékenységgel kapcsolatos feladatokra.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) konferenciáján jelentette be, hogy Magyarország 2024-ben embert kíván küldeni az űrbe. 10 milliárd forintot költenek a programra. 

A további célok között szerepel, hogy 2024-ben Magyarország önálló műholdat állítson föld körüli pályára. Emellett Oroszországgal együttműködésben magyar tudományos és mérési eszközöket fog feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra 2024-ig.

Továbbá előkészítő szakaszban van egy űridőjárási misszió is, amelynek keretében mikroműholdflottát építünk. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és David Tan, a Szingapúri Űrügyi Iroda elnöke megbeszélést folytat (b2) 2020. október 14-én. MTI/KKM/Király Márton

Rovatok