Nagy Imre a fordulópontot jelentő október 28-i rádióbeszédében – neveket ugyan nem említve – elítélte azokat, akik „ellenforradalomnak” nevezték az addigi eseményeket. Ugyanakkor az október 23-i megmozdulásokat „az elmúlt évtized szörnyű hibáinak és bűneinek végzetes következményei” miatt kibontakozott, „nemzeti demokratikus mozgalomnak” nevezte. A „tragikus testvérharc” okait is a régi, bűnös politikában jelölte meg. Mint mondta, kor­mánya a „demokratikus nemzeti egység, függetlenség és szocializmus kormánya” kíván lenni. Később Nagy Imre – de a kezdeti eseményekre Kádár János is – használta a „népfelkelés” kifejezést. Ezzel szemben a hazai ellenzék és a külföldi emigráció, a külföldi politikai és tudományos szakirodalom leginkább a szabadságharc, a forradalom fogalmakkal jelölte az esemé­nye­ket.

Kádár „nemzeti tragédiának” nevezte

Boross Péter volt miniszterelnök 1956-ra emlékezve elmondta:

Soha­sem felejtem el, Sinkovits Imre szavalta a Nem­zeti dalt, és amint a »sehonnai bitang ember«-hez ért, egy hang fel­üvöltött: Rákosi! Később Nagy Imre miniszterelnök lépett a mik­rofonhoz, és mi­kor elvtársaknak szólította a tömeget, hatal­mas tiltakozás volt a válasz. Ez a jelenet minden értékelő szövegnél, el­fogult bele­ma­gyarázásnál jobban és hívebben fejezi ki 1956 igazi arcula­tát. Nem volt semmi helye az »elvtársak« megszólításnak!

Kádár János 1972-ben, a 60. születésnapja alkalmából az őt köszöntő pártvezetők és dolgozók csoportja előtt első ízben nevezte „nemzeti tra­gédiának” – az addig merev következetességgel használt ellenforrada­lom helyett – az „októberi eseményeket”. Egyébként a pártirodalom, az oktatási anyagok, a tankönyvek szigorúan „ellenforradalomnak” minősítették a Kádár-rendszer végéig az 1956-os forradalmat és szabadságharcot.

Helycsere április 4-ével

1956 hivatalos megítélésében a fordulópont 1989. január 28-án jött el. Pozsgay Imre a 168 Óra című rádiómű­sorban hivatkozott először arra, hogy az MSZMP KB által felkért Történész Albizottság – a KB által még meg nem vitatott – szak­értői anyaga az 1956-os eseményeket „népfelkelésnek” tartja, ami a nemzeti önérzetében megsértett és megalázott társadalom fellépése volt a diktatúra ellen.

Ezt követően az események felgyorsultak, a Minisztertanács 1990. március 19-én, egy héttel az első szabad parlamenti választás előtt április 4-ét – az addig a felszabadulás ünnepeként számon tartott napot – munkanappá, egyúttal október 23-át, mint az 1989-ben kikiáltott köztársaság napját, munkaszüneti nappá nyilvánította.

A forradalom jellege és tartalma

Bihari Mihály politológus az alig két hétig tartó 1956-os forradalmat, jellegét és tartalmát te­kintve egyszerre minősítette

• fegyveres felkelésnek,
• politikai forradalomnak,
• nemzeti szabadságharcnak,
• az első demokratikus és forradalmi jellegű rendszerváltoztatási kí­sérletnek.

Részletesebben:

1. Az 1956-os forradalom mindenekelőtt fegyveres felkelés volt a diktatúra hatalmi rendszere ellen. A fegyveres felkelés spontán módon tört ki 1956. október 23-án a késő esti órákban Budapesten, elsősorban a Magyar Rádió épületénél, a Bródy Sándor utcában. Részben ezzel pár­hu­za­mosan, részben ezt követően – 24-én hajnalban – több helyszí­nen robbant ki a fegyveres ellenállás és harc, elsősorban a Budapest ut­cáira, tereire kivonuló szovjet csapatok ellen, továbbá a magyar középületeket védő magyar katonai és államvédelmi csapatok reguláris alakulatai ellen.
2. A tömegmegmozdulás kezdettől fogva – és „kollektíven megfo­galmazott programja” alapján is – politikai forradalom volt. A kezdet­ben röpcédulákon, majd a sajtóban megjelenő követelések alapján a tö­meg a politikai-hatalmi rendszer radikális megváltoztatását követelte, a szociális és a szocialista társadalmi berendezkedés alapjainak (a tulaj­doni viszonyok, a földosztás eredménye, a szociális vívmányok) a meg­vál­toztatása nélkül.
3. Magyarországon nemzeti szabadságharc bontakozott ki az ország szuverenitásáért és függetlenségéért. Pár nap alatt két ízben robbant ki konfliktus a szovjet katonaság és a magyar felkelők között: először 1956. október 24-én hajnalban, másodszor november 4-én hajnalban. Első alkalommal még a Gerő–Hegedűs-féle vezetés és az MDP hatal­mának megmentése érdekében szállták meg Budapest utcáit és vették körül a fontosabb középületeket a szovjet hadsereg csapatai. A pár nap­pal korábban Budapest elhagyására kényszerített szovjet csapatok má­sodik alkalommal már a Nagy Imre-kormány megdöntése és a Kádár-kormány hatalomra juttatása, a forradalom leverése érdekében intéztek támadást a szabadságharcosok ellen. A reguláris magyar hadsereg részé­ről katonai ellenállásra végül is nem került sor. A felkelő „szabadsághar­cos alakulatok” és a frissen megszervezett Nemzetőrség egységei száll­tak szembe a szovjet csapatokkal.
4. Az 1956-os forradalom az első rendszerváltoztatási kí­sérlet volt Magyarországon az 1948–49-es kierőszakolt rendszerváltás óta. A rendszerváltoztatási kísérlet célja a magyar társadalomra rákény­sze­rített szovjet típusú diktatórikus szocializmus megszüntetése volt, továbbá a független, demokratikus Magyarország megteremtése.

Három az ünnep

1991. március 5-én folytatta le az Országgyűlés a Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló törvényjavaslat vitáját. A kérdés az volt, hogy március 15-e, augusztus 20-a vagy október 23-a legyen-e az állami ünnep. Az Antall-kormány a képviselők bölcsességére bízta, hogy a három nemzeti ünnep közül kiválasszák az állami ünnepet.

Hamar kirajzolódtak az erővonalak: a koalíciós pártok szónokai augusztus 20-a, az ellenzéki hozzászólók pedig jobbára március 15-e jelentőségét ecsetelték. 

Az MDF-es Fekete Gyula író érdekes javaslattal rukkolt elő: legyen március 15-e a magyar nemzet ünnepnapja, augusztus 20-a a magyar államiság ünnepe, míg október 23-a a köztársasági államforma ünnepnapja. Módosító indítványára azonban csak 44-en szavaztak igennel, 182-en viszont nemmel, és 38-an tartózkodtak.

Izgalmasan alakult az állami ünnepet eldöntő voksolás:

• március 15-ére 131 igen, 78 nem, 61 tartózkodás;
• augusztus 20-ára 159 igen, 57 nem, 60 tartózkodás;
• október 23-ára 124 igen, 61 nem, 93 tartózkodás.

Kétségkívül elgondolkodtató, hogy legtöbben október 23-áról szavaztak (278-an), méghozzá feltűnően sok tartózkodással. Azzal pedig, hogy augusztus 20-ára többen nyomták meg az igent (159), mint ahányan a nemet és a tartózkodást együttvéve (117), eldőlt, hogy augusztus 20-a lett Magyarország állami ünnepe.

A fiatalok keverik az eseményeket

Egy közvélemény-kutatás arra mutatott rá, hogy a forradalom után fél évszázaddal a fiatalok jelentős részének meglehetősen hézagosak az 1956-os forradalommal kapcsolatos ismeretei, tudásuk pedig elsősorban pedagógusfüggő. A Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet a Lauer Learning megbízásából 705 középiskolás és frissen érettségizett megkérdezésével mérte fel 2006-ban a fiataloknak a forradalommal kapcsolatos ismereteit, tárgyi tudását, attitűdjét.

A forradalmat csak minden tizedik diák tartotta a három legnagyobb nemzeti tettek egyikének, Nagy Imrét minden ötödik sorolta a legjelentősebb történelmi személyiségek közé. A forradalom kitörésének okait a többség az idegen megszállásban látta, a demokrácia és a jobb életszínvonal utáni vágyat kevesen említették. A kutatás szerint a fiatalok keverték az 1848-as, az 1956-os és az 1990-es eseményeket. Ugyanakkor pozitívum, hogy a megkérdezettek 57 százaléka szerint a forradalom oldalán részt vettek a mai fiatalok példaképei lehetnek.

(Borítókép: Nagy Imre miniszterelnök beszél a Parlamentben az Országgyűlés második napján. Mellette ül az első padsorban Gerő Ernő (b), a Minisztertanács első elnökhelyettese és Dobi István (k), az Elnöki Tanács elnöke. A második padsorban foglal helyet Rákosi Mátyás (j), a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) fõtitkára, valamint Kovács István (b2), az MDP Politikai Bizottságának tagja. MTI Fotó: Pap Jenő)