Index Vakbarát Hírportál

Négy településen rossz ötlet ma levegőt venni

2020. október 24., szombat 10:35

Négy településen már egészségtelen a levegőminőség a kis méretű aeroszolrészecskék (PM2,5) magas tömegkoncentrációja miatt – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-vel. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Budapesten még nincs szmoghelyzet, de ha nő a légszennyezettség, forgalomkorlátozás is lehet.

Az NNK tájékoztatása szerint Kazincbarcikán, Putnokon, Sajószentpéteren és Várpalotán számít egészségtelennek a levegő.

Szintén a kis méretű szálló por miatt további kilenc település levegőjét kifogásoltnak minősítették a levegőhigiénés index alapján. Ezek: Budapest, Vác, Esztergom, Sopron, Győr, Székesfehérvár, Szeged, Miskolc és Nyíregyháza.

Az NNK kiemelte, az egészségtelen minősítést kapott településeken nem javasolt hosszabb ideig a szabadban tartózkodni az érzékeny lakosságcsoport számára. Ezeken a helyeken a légzőszervi betegségben szenvedők számára szükség lehet egyéni védekezésre (például inhalátor használatára) is, orvosi javaslat alapján a gyógyszerek adagjának növelésére.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy kedvezőtlen kültéri levegőminőség esetén se feledkezzenek meg a belső légterek, az otthonok rendszeres, gyors szellőztetéséről.

A Főpolgármesteri Hivatal szombaton közleményében azt írta, a jelenlegi budapesti levegőminőségi helyzet még nem jelent szmoghelyzetet. A budapesti szmogriadó – forgalomkorlátozással is járó – riasztási fokozatában a főpolgármester elrendeli azon gépjárművek Budapest közigazgatási területén való használatának korlátozását vagy közlekedésének tilalmát, amelyek nem tartoznak a Budapest Főváros szmogriadótervéről szóló 2008-as önkormányzati rendeletben meghatározott kivételek közé. A kivételként meghatározott környezetvédelmi osztályok újabb felülvizsgálata legkésőbb 2022 első negyedévében esedékes – tették hozzá.

Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az aeroszolrészecskék baktériumokat, vírusokat, gombákat, valamint további káros anyagokat kötnek magukhoz, és elősegítik ezek bejutását a szervezetbe.

Azt kérik, hogy a megnövekedett koncentráció esetében – a jelenlegi járványügyi helyzettől függetlenül is az őszi, téli időszakban – elsősorban a veszélyeztetett népességcsoportokba tartozók (gyermek, időskorú, beteg) kerüljék az esti és hajnali szellőztetést. Inkább a kora délutáni, 12–15 óra közötti időszakban szellőztessenek, és a szabadban tartózkodást is lehetőség szerint erre az időszakra tervezzék.

A főváros tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján szombaton továbbra is magasan alakul a légszennyező anyagok koncentrációja, és vasárnap is előreláthatólag – csupán átmeneti javulás mellett – magas marad. Hétfőn napközben a megélénkülő déli szél hatására ugyan még tisztul a levegő, de a folytatásban romló tendencia várható – jelezték.

Rovatok