Index Vakbarát Hírportál

Vidnyánszky: a baloldal irányítja az eseményeket

2020. október 27., kedd 12:35 | aznap frissítve

Kedden meghallgatást tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága. Ekkor megszólalt Vidnyánszky Attila is, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, aki szerint a tiltakozó diákok most már felismerhetnék, hogy ők pusztán a baloldali politikai pártok játszmáinak részei. Egyébként tárgyalóasztalhoz ülne, és párbeszédet kezdeményez a tüntetőkkel.

Meghallgatást tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében keddi ülésén az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága (CULT). Ekkor szót kaptak az egymással szemben álló felek, a tiltakozó egyetemi diákság képviselője, Milovits Hanna és Upor László volt megbízott rektorhelyettes mellett Vidnyánszky Attila is, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.

A parlamenti vita során Vidnyánszky többek között elmondta, az SZFE ügyében nem egy ma kezdődött történetről van szó, hanem egy legalább három, de inkább négy évtizede húzódó konfliktusról beszélhetünk, amelynek elsősorban az egyetem fokozatos bezárkózása az oka.

A Nemzeti Színház igazgatója a virtuálisan zajló ülésen azt is kifejtette, hogy a hazai filmes és színházi szakma szakma régóta folyamatosan jelzi vissza az SZFE felé, hogy „nem jó az, hogy ennyire zárt az intézmény.” Ennek példájaként azt hozta fel, hogy jelenleg főként két-három színház művészei közül kerül ki az SZFE tanári gárdájának jelentős része, ami szerinte „nincs rendben”.

Éppen ezért az ő céljuk az egyetem átalakításával elsősorban az volt, hogy a rendkívül gazdag magyar színházi és filmes kultúra igényeinek megfelelően a jelenleginél jóval színesebbé és lényegesen nyitottabbá, illetve nemzetközibbé tegyék az SZFE-n zajló képzést.

Vidnyánszky Attila szintén problémaként hozta fel, hogy meglátása alapján nincs elég szoros együttműködés a filmgyártók és az egyetem között, amit szintén orvosolni kell.

Miközben azt is megemlítette, hogy az SZFE-nek hagyományosan nehézkesen ment a kommunikáció a fenntartóval, részben ennek is köszönhető, hogy méltatlan infrastrukturális állapotok alakultak ki a felsőoktatási intézményben.

Az egyetemet fenntartó új alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében tagadta a vádakat, miszerint ők bárkit is elküldtek volna az SZFE-ről a korábbi tanári karból, ahogy a szenátust sem ők oszlatták fel. Korábban jelezték is a diákok felé, hogy szeretnék, ha azok az oktatók, mesterek kísérnék végig őket a diplomáig, akiknek az osztályába eredetileg felvételt nyertek.

Sajnos első pillanattól kezdve politikai dimenzióba került a kérdés, ha voltak is 15 ezren a pénteki tüntetésen, ők elsősorban nem azért mentek, mert a diákokkal szolidarítottak, hanem mert a baloldali pártok kampánynyitó ülést tartottak

– mondta el szintén Vidnyánszky Attila, aki azt is hozzátette, ezek után reméli, hogy a diákok felismerik, hogy felhasználják őket a politikai játszmákban.

Sőt, ő arról meg van győződve, hogy a kezdetektől a baloldali pártok irányításával és szervezésében zajlik a tiltakozás a diákok részéről az SZFE strukturális átalakítása ellen. Azt szintén érdekesnek tartja, hogy korábban már nyolc másik magyar egyetem modellváltása lezajlott zökkenőmentesen, amely mint mondja, közel 30 ezer diákot érintett, akiknek ez nem okozott problémát.

Vidnyánszky így a maga, illetve az egyetem új vezetősége részéről nem lát mást megoldást, mint a párbeszédet, „muszáj, hogy szót értsünk egymással, ezért mi szeretnénk tárgyalóasztalhoz ülni”. Még annak ellenére is, hogy Upor László szerinte dehumanizálja őket.

A kuratórium minden egyes alkalommal jelzi jó szándékát: mi nagyon tiszta szándékkal állunk ehhez a történethez, és szeretnénk hinni abban, hogy mégis jó irányba mennek a dolgok, amitől tapasztalni fogják hogy sokszínűbbé, gazdagabbá válik az egyetem

– fejtette még ki beszédében Vidnyánszky.

A tüntetők is tárgyalóasztalhoz ülnének

Ezzel szemben megszólalásaikban Upor László, az SZFE leköszönő rektorhelyettese és Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese Vidnyánszky Attilával szemben többek között azzal érveltek a CULT előtt:

Videónk a pénteki tüntetésről és az összegyűlt tömegről:

Rovatok