Index Vakbarát Hírportál

A távozó amerikai nagykövet szerint Magyarországon nincs diktatúra

2020. október 28., szerda 12:49

Az Egyesült Államok pénteken távozó nagykövete, David Cornstein búcsúinterejút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben többek között arról is beszélt, hogy szerinte veszélyben van-e a magyar sajtószabadság.

Nagyon határozott véleményem van a sajtóról, legyen szó akár a magyarországi vagy az amerikai helyzetről. (…) Azt mondják, Magyarországon a sajtó inkább konzervatív, mint liberális, mégis minden reggel rengeteg olyan cikket olvasok, amely bírálja a kormányt, illetve az intézkedéseit. Szóval azt gondolom, hogy a sajtószabadság létezik, a médiumok viszont elfogultak vagy az egyik, vagy a másik oldalról, és úgy hiszem, ezáltal a sajtó nem a valós célt szolgálja.

Cornstein szerint Donald Trump és Orbán Viktor között remek a viszony. Erre az is utal, hogy akkor is beszéltek egymással, amikor a magyar miniszterelnök éppen a vacsoráját készítette elő.

Amikor idejöttem, meglehetősen rossz volt a két ország közötti kapcsolat, annál rosszabbat elképzelni is nehezen lehetne. Valójában nem is nagyon voltak kétoldalú kapcsolatok. Ne akarja, hogy sírjak, mert ha csak a távozásomra gondolok, megered a könnyem, de mégis: a távozásom előtt néhány nappal azt mondhatom, hogy a két ország közötti viszony nem is lehetne jobb. 

– mondta a távozó nagykövet, aki szerint szó sincs Magyarországon diktatúráról.

Amit én tapasztaltam, az egyértelműen az, hogy Magyarország kormánya nem totalitárius. Ez egy demokrácia, ahol demokratikus választások vannak, szóval az effajta megjegyzéseket egyáltalán nem találtam megalapozottnak.

Rovatok