Index Vakbarát Hírportál

12–14 éves lehetett a fiú, akinek a csontjait Szántódpusztánál megtalálta egy gombászó házaspár

2020. október 29., csütörtök 07:50

Nagyjából egy éve, 2019. december 16-án találták meg Szántódpuszta közelében egy tinédzser holttestének maradványait – írta meg tegnap az Index is. Az ATV utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy 

Emberi csontokat tartalmazó zacskót talált Szántódnál egy gombászó házaspár.

A csontokat igazságügyi orvos szakértő vizsgálja, hogy megtudják: gyilkosság áldozata lehetett-e a fiú. Simon Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézetnek igazgatója szerint egy 1214 éves fiú maradványai kerülhettek elő, aki valamikor az elmúlt húsz évben halt meg. Azt is mondta, hogy az is előfordulhat, hogy nem találnak sérülést a csontokon, ebben az esetben pedig se kizárni, se megállapítani nem lehet az idegenkezűséget.

Hiszen például egy szívet ért szúrás, vagy megfojtás a csontokon nem ejt nyomot

– magyarázta a szakértő. Tehát csak akkor tudnak megalapozott véleményt formálni, ha a csonton nyomot hagy a támadás.

A régóta eltűnt gyerekek szülei súlyos lelki terhet cipelnek, mert teljes bizonytalanságban élnek – magyarázta a klinikai szakpszichológus. Káplár Mátyás hozzátette, a szülőknek csak az jelenthet megnyugvást és indíthatja el a gyász folyamatát, ha előkerül halott gyermekük holtteste. 

A fiú személyazonosságára akkor derülhet fény, ha a szakemberek összevetik a csontokból nyert adatokat az elmúlt húsz évben eltűnt gyerekek mintáival.  A rendőrség digitális módszerekkel rekonstruálta, hogyan nézhetett ki az eltűnt tinédzser, várják, hogy jelentkezzen, aki ráismer.

Rovatok