Index Vakbarát Hírportál

Több mint félmilliárdot költöttek Facebook-hirdetésekre a pártok és a képviselők

2020. október 30., péntek 10:56

Több mint félmilliárd forintot fordítottak Facebook-hirdetésekre a politikai pártok és képviselők az utóbbi másfél évben – írja a Népszava. A lap által közölt összesítés szerint

a kormánypártok 283 millió forintot, az ellenzéki politikusok pedig 259 millió forintot költöttek Facebook-hirdetésekre.

A kormánypártiak az összegek jelentős részét a Magyarország Kormánya, valamint a Fidesz néven futó Facebook-oldalak hirdetésére költötték. Ezek közül az előbbit 161,2 millió, míg az utóbbit 101,2 millió forint értékben igyekeztek reklámozni. 

A kormánytagok Facebook-oldalainak hirdetésére csak kisebb összegek mentek. E tekintetben a

Semjén Zsolt miniszterelnök vezeti a listát 1,9 millió forinttal, utána Novák Katalin következik 1,2 millió forinttal.

A lap ugyan nem vizsgálta meg részletesen azt, hogy a többi Fidesz–KDNP-s politikus oldalán mekkora volt a költés, azt azonban a teljesség igénye nélkül megjegyezték, hogy például Kocsis Máté frakcióvezető oldalát szintén 4,9 millió forint értékben hirdették a vizsgált időszakban. 

Az ellenzéki oldalon sokkal kevesebb pénzt költöttek a pártok Facebook-oldalainak hirdetésére, és sokkal többet a politikusok saját oldalainak népszerűsítésére. E tekintetben Karácsony Gergely budapesti főpolgármester viszi a prímet, akinek népszerűsítésére mintegy

30,3 millió forintot költöttek el a Facebookon.

Az ellenzéki politikusok közül jelentős összegeket költöttek még Dobrev Klára (18,2 millió), Gyurcsány Ferenc (12,9 millió) és Jakab Péter (7 millió) népszerűsítésére. A pártok közül összességében a DK költötte a legtöbbet erre a célra 51,7 millió forinttal, őket kevéssé lemaradva követi a Momentum 48,6 millió forinttal, valamint a Jobbik 41,3 millió forinttal.

Rovatok