Index Vakbarát Hírportál

Mentődolgozói szövetség elnöke: van olyan állomás, ahol szinte az összes dolgozó koronavírusos

2020. november 2., hétfő 19:49

Van olyan mentőállomás, ahol szinte minden dolgozó koronavírusos  – mondta a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke a Klubrádiónak. Kusper Zsolt szerint előfordul, hogy tizenöt ember vár a tesztelésre, hogy megtudja, visszamehet-e dolgozni. Beszélt arról is, hogy fogy a mentők létszáma, a betegségek száma és a tesztek iránti igény azonban folyamatosan nő.

A napi több ezer teszt lehetetlen feladat elé állítja a mentősöket

– tette hozzá. 

Ezzel szemben  az Országos Mentőszolgálat szerint viszont eddig csak az állomány másfél  százalékának volt pozitív a koronavírustesztje, nagy részük pedig már túl is van a fertőzésen.

Rovatok