Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött a lakástüzek szezonja

2020. november 3., kedd 16:55

Évente átlagosan hat-hétezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, naponta nagyjából tizenöt alkalommal, ám ez a szám akár a duplájára is nőhet ősszel és télen – tudtuk meg Mukics Dániel tűzoltó alezredestől, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjétől. Az alezredes elmondta, hogy az idén már 5415 lakástűz volt Magyarországon, illetve 444-en szenvedtek füstmérgezést és 74-en vesztették életüket lakástűzben. 

Arról is beszélt a szóvivő, hogy ősszel és télen ez a szám elérheti a napi harmincat is, de akár még több is lehet. Ennek pedig egész egyszerű okai vannak, például az, hogy télen többet vagyunk otthon, és ilyenkor több elektromos eszközt használunk. Ezek nagyban hozzájárulnak a lakástüzek kialakulásához. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteren pusztít, napi átlagban azonban két-három otthon válik lakhatatlanná lakástűz miatt, holott ez könnyen megelőzhető lenne. 

A lakástüzek kialakulása kilencvenkilenc százalékban emberi tevékenységre vezethető vissza. A legtöbb napközben keletkezik, mert ilyenkor vagyunk a legaktívabbak otthon – tájékoztatott Mukics Dániel. 

A lakástüzekeket leggyakrabban az elektromos eszközök zárlata okozza, illetve a hálózat túlterhelése. Emellett gyertyák, mécsesek használatából, illetve a lakások fűtési rendszerének hibáiból is gyakran keletkezik tűz, de idesorolható a sütés-főzés is, amikor a tűzhelyen vagy a sütőben felejtenek az emberek valamit, és nem utolsósorban katasztrófát okozhat a dohányzás is, főleg ha a dohányzó személy előbb elalszik, mint a cigarettája. 

Rovatok