Index Vakbarát Hírportál

És megint vörösiszap-büntetőper

2020. november 3., kedd 17:19

Nyilvános ülést tartott a Kúria a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőeljárásban hozott jogerős ítélet felülvizsgálata ügyében, amelyet a három, jogerősen letöltendő szabadságvesztéssel sújtott elítélt kezdeményezett.

   

A tíz emberéletet követelő ökológiai katasztrófája tíz éve, 2010. október 4-én történt. Ajka közelében, Kolontár községnél átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai timföldgyára zagytározójának gátja, a kiömlő több mint egymillió köbméternyi víz és mérgező vörösiszap elegye elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. A katasztrófában 123 ember súlyos égési sérüléseket szenvedett. A kizúduló vörösiszap az ajkai térségben mintegy ezer hektárnyi földterületet is megmérgezett. Az érintett három településen több mint 300 ház vált lakhatatlanná, az ingó és ingatlan vagyonban keletkezett lakossági kár egymilliárd forintot tett ki – írta az MTI.

A felülvizsgálati eljárásban a cég egykori vezetőinek védői az ítélet törvényességét támadták, továbbá a megismételt elsőfokú eljárás módját, bírói elfogultságról beszéltek, illetve kifogásolták, hogy másodfokon a Győri Törvényszék nem folytatott le bizonyítást. Beadványukban a három elítélt felmentését vagy a jogerős ítélet hatályon kívül helyezést, új eljárás lefolytatását kérték. Az ügyész a jogerős ítélet fenntartását indítványozta. Az utolsó szó jogán a három elítélt ugyancsak felmentést kért. Az ügyben a Kúria várhatóan november végén hirdeti ki döntését.

Rovatok