Index Vakbarát Hírportál

Tizenegyen fagytak halálra Magyarországon az őszi hidegben

2020. november 3., kedd 08:12 | aznap frissítve

Az őszi lehűlés kezdete óta tizenegyen szenvedtek fagyhalált Magyarországon – tudatta kedden a Magyar Szociális Fórum.

A szervezet évről évre figyelemmel kíséri a hideg következtében beálló tragikus haláleseteket. Tájékoztatása szerint az áldozatok többsége saját fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy bekerülése után halt meg, kisebb részük pedig a szabad ég alatt veszítette életét.

Az MSZF áprilisi kimutatása szerint csaknem 175-en fagytak meg 2019–2020 telén Magyarországon. Összehasonlításképpen közölték a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatát is, amely szerint a teljes 2019-es év során 193-an vesztették életüket a tragikus hideg hatásainak következtében.

Az MSZF közlése szerint az elmúlt bő három évtizedben csaknem 9 ezren fagytak halálra Magyarországon. Ennek fő okát a tömeges kilakoltatások nyomán növekvő hajléktalanságban, a szociális bérlakások hiányában, valamint az egészségügyi és szociális gondoskodás – legfőképp az idős, elesett emberekről való gondoskodás – elhanyagolásában látják.

Rovatok