Index Vakbarát Hírportál

Így reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor rendkívüli bejelentésére

2020. november 3., kedd 23:44

Kedden este rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor. A miniszterelnök a kormányülésen hozott döntésekről Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be.

A koronavírus-járvány második hullámában egyre romlanak a magyarországi mutatók, ezért a újabb szigorításokat rendelt el a kormány. Kedd éjféltől újra életbe lép a rendkívüli jogrend, amelynek egyből 90 nappal való meghosszabbítását is kérte a kormány az Országgyűléstől. 

Orbán Viktor bejelentette továbbá azt is, hogy : 

Gyurcsány Ferenc (DK): Emberkísérletet folytat a kormány

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán bejelentése azt mutatja, hogy a kormányfő nem tudja, mi zajlik az országban. Gyurcsány nehezményezi, hogy a miniszterelnök egy szót sem szólt az iskolákról, tanárokról, diákokról, orvosokról és ápolókról, valamint a tömeges és ingyenes tesztelésről. Ahogy nem mond semmit az elveszített munkahelyekről és a tönkrement vállalkozásokról sem. 

A DK elnöke úgy véli, hogy a kormány csak alibizik, ezzel pedig emberkísérletet folytat.

Jobbik: Orbán és csipet csapata alkalmatlan a járványhelyzet kezelésére

A Jobbik egyenesen félelmetes beismerésnek nevezte, hogy a miniszterelnök arról beszélt, hogy december közepére a kórházaink elérhetik a kapacitásuk felső határát. A párt úgy véli, szomorú karácsony vár a magyarokra a Orbán-kormány felelőtlensége miatt, szerintük ugyanis az nem készítette fel alaposan az országot egy második hullámra.

A Jobbik szerint a kormány eddig azért nem szigorított, mert Orbán Viktor „rettegve népszerűségének csökkenésétől, a kivárásra játszott”.  A most bejelentett szigorítások szerintük azt jelentik, hogy

HIÁNYOSAN KÉSZÍTETTÉK FEL AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEKET, ÉS AMATŐR MÓDON SZERVEZTÉK MEG A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉST. 

A Jobbik a kormányzattól azt várja, hogy rendelje el a teljes körű és ingyenes tesztelést, legyenek ingyenesek a maszkok is, a járvány miatt kieső béreket pótolja, a munkanélkülieknek pedig nyújtson segítséget. 

Tóth Bertalan (MSZP): Ez egy lufi

A Magyar Szocialista Párt társelnöke a miniszterelnök bejelentését látszatintézkedésnek nevezte, amelyet egy lufihoz hasonlított, amely szerinte látszólag nagy, de belül üres. 

Tóth Bertalan úgy véli, hogy az ingyenes parkolástól nem lesz kevesebb halálos áldozata a járványnak, az éjszakai kijárási tilalomtól pedig nem lesz kevesebb a fertőzött. 

Most nem büntetni kell, hanem életeket kell menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk!

– véli az MSZP társelnöke, aki szintén ingyenes és tömeges tesztelést szeretne.

Momentum: Ez nem válságkezelés, hanem alibikormányzás!

A Momentum szerint, miközben Szlovákiában letesztelték a teljes lakosságot, a szintén szomszédos Ausztriában pedig a kormány átvállalta a bajba jutott vállalkozások bérköltségeit, addig nálunk a kormány ingyenes parkolással, rendkívüli jogrend bevezetésével, az „önkormányzatok kivéreztetésével és focimeccsel védekezik” a járvány és gazdasági hatásai ellen. 

A párt úgy véli, hogy a kormány elől ismét elhárulnak a „demokratikus akadályok” a rendkívüli jogrend bevezetésével, így „végre el is kezdődhetne már a járványhelyzet kezelése”: a tanárok, egészségügyi dolgozók tesztelése, a csőd szélére jutott vállalkozások megmentése, valamint a munka nélkül maradt családok megsegítése. 

A kormány, bár május óta hangoztatta, hogy jön majd a második hullám, semmit nem készült rá – a felelősök inkább az Adrián jachtoztak, a privatizált Balatonon nyaraltak. Ennek pedig 10 millió magyar fizeti meg a nagyon magas árát. 

– zárja közleményét a Momentum. 

Szabó Tímea (Párbeszéd): Orbán Viktor nemcsak felelőtlen, de aljas is

A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea sem kímélte a miniszterelnököt. Az ellenzéki politikus Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a miniszterelnök nem hoz valódi intézkedéseket, amely megvédené az emberek egészségét és megélhetését, helyette „belerúg az ellenzéki városokba, és ismét elveszi a bevételeiket”. 

A miniszterelnök által bejelentett intézkedések nem képesek kezelni a járvány terjedésének jelenlegi felfutását, továbbra is a foci és a haveroknak juttatott költségvetési források megőrzése a cél a valódi járvány- és válságkezelés helyett. A munkájukat vesztett emberek, a bezárt vállalkozások egy fillért sem kapnak.

– véli Szabó Tímea, aki szerint a most bejelentett intézkedések nem fogják megakadályozni az egészségügy összeomlását, a kapacitások kimerülését.

A Párbeszéd azt tartaná helyesnek, ha Ausztriához hasonló módon hazánkban is áttérnének a digitális oktatásra a középiskolák és egyetemek, a bezárásra kényszerült vállalkozások kieső bevételeit megtérítené az állam, a munkahelyeket pedig köteleznék arra, hogy ahol csak tudnak, álljanak át az otthoni munkavégzésre.

Rovatok