Index Vakbarát Hírportál

Több mint félezer embert vertek át üdülési jog értékesítésével visszaélő csalók

2020. november 4., szerda 19:09

Bűnszervezetet számoltak fel a pécsi rendőrök, kilenc személyt gyanúsítanak a csalások elkövetésével – írta meg a Police.hu.

A bűnbanda 2015 ősze és 2016 vége között ötszáz embert csapott be, hamisan ígérve nekik üdülési joguk értékesítését. Olyan meggyőzően érveltek egy általuk szervezett rendezvényen, hogy az üdülési jog értékesítésére a jelenlévők előszerződést kötöttek velük. Az értékesítésért jutalék címén előre pénzt szedtek be, illetve utaltattak a társaság számlájára a többnyire időskorú sértettekkel.

A szervezet tagjai az üdülési jogok értékesítése érdekében semmit nem tettek, pusztán a jutalékot csalták ki az ügyfelektől. Ígéretet tettek arra is, hogy amennyiben nem sikerül az értékesítés, akkor a jogot az ő cégük vásárolja meg egy év elteltével. Azonban a társaságot egy év után már nem lehetett elérni.

A csalók összesen 575 sértettet tévesztettek meg, és ezzel mintegy 370 millió kárt okoztak nekik. Végül azonban csattant a csuklójukon a bilincs.

Rovatok