Index Vakbarát Hírportál

Püspökké választották Balog Zoltánt

2020. november 5., csütörtök 18:44 | aznap frissítve

Balog Zoltánt választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület – közölte az egyházkerület választási bizottsága a november 5-i szavazatszámláló ülése után.

A választáson két püspökjelölt indult. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora a szavazatok 33,1 százalékát, szám szerint 99 szavazatot kapott a presbitériumoktól. Balog Zoltán, korábbi emberierőforrás-miniszter, a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkipásztora a szavazatok 66,9 százalékát tudhatja magáénak, szám szerint 200 szavazatot.
Az egyházkerületi főgondnoki tisztséget továbbra is az újraválasztott Veres Sándor tölti be. Balog és Veres megbízatása hat évre szól. 

A megválasztott tisztségviselőket a jövő januári egyházkerületi alakuló közgyűlést követően iktatják be hivatalukba. A főjegyzői tisztségre a hivatalban lévő püspök jelölhet valakit, a jelöltet a közgyűlés választja meg.

Balog Zoltán

Ózdon született 1958. január 7-én, református lelkész, országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. 1990–től 1993-ig a Fidesz országgyűlési frakciójánál volt szakértő. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott, ezután 2002-től 2003-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban a társadalompolitikai főosztályt vezette. 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke, jelenleg is. Országgyűlési képviselő, 2006–2010-ig az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság elnöke volt. 2009-től a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.  Nős, öt gyermek édesapja és nyolc unoka nagypapája.

Rovatok