Index Vakbarát Hírportál

Digitális oktatásra térnek át a tatai iskolában, 14 pedagógus jelentett beteget

2020. november 6., péntek 16:51

Digitális oktatásra álltak át a tatai Vaszary János Általános Iskola felső osztályaiban, mert több tanár is érintett a koronavírussal – írja a kemma.hu. A portálnak az intézmény vezetője, Varga Edit nyilatkozott, aki megerősítette: a tanárhiány miatt az iskola kérelmére az operatív törzs november 6-tól 13-ig elrendelte a digitális tanrendet.

Jelenleg 14 pedagógus hiányzik a felsőbb osztályokból. Ebből 1 igazolt beteg, 2 pedig gyógyult, akik a jövő héten már feltehetően visszatérhetnek az iskolába. Öt kollégánk még tesztelésre vagy teszteredményre vár, ketten pedig kontaktokként vannak otthon karanténban. A többi hiányzó tanár egyéb betegség, vagy ok miatt nem vesz részt az oktatásban

– részletezte az igazgató. Hozzátette: a diákok közül senki sem került karanténba. Az igazgató az iskola Kréta felületén értesítette a szülőket. 

Az érintett 20 osztályból senki sem jelezte, hogy szüksége lenne napközbeni felügyeletre. Aki igényli, annak az étkezést is biztosítjuk az iskolában. A fő tárgyakból megtartjuk a digitális órákat a gyerekeknek, a többi tantárgyból pedig a Kréta rendszeren keresztül kapják meg a feladatokat

– folytatta az intézmény vezetője, aki azt is elmondta: egyelőre egyik betegnek sincs szüksége kórházi ellátásra.

Rovatok