Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília: néhány ország megtagadja a megrendeléseket

2020. november 6., péntek 12:07

Egész Európa, az egész világ küzd, kifejezetten emelkedő számokat tapasztalunk Európa-szerte, így Magyarországon is jelentősen megnőtt az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma. Ezek alapján újabb 4709 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 99 625 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2250 főre emelkedett, 

Müller Cecília szerint nagyjából 5-7 százalék azoknak az  eseteknek a száma, ahol nem tudtak alapbetegséget beazonosítani. Hangsúlyozta, hogy aki egy vagy több betegséget hordoz magával, feltétlenül szükséges, hogy többször konzultáljon a háziorvosával arról, hogy ha elkapja a koronavírust, ne végződjön a betegség rosszul. 

Kiemelte, hogy az elhunytak átlagéletkora 76,1 év, ezért látjuk azt, hogy az idősebb korosztály veszélyeztetett a szövődmények és a halálozás szempontjából, ezért arra kérte a fiatalokat, hogy vigyázzanak szüleikre, nagyszülőkre, kerüljék a bulizást, mert ez most az az időszak, amikor

meg kell tennünk ennyit a szeretett családtagunk érdekében.

A számok valóban emelkednek, egy nagyon exponenciálisan növekvő szakaszban van a  járvány – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Magyarországon jelenleg 5490 fő van kórházban és 391-en vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília kiemelte, hogy a cél, hogy az egészségügy bírja a terhelést, van Magyarországon elég ágy, és az ellátó személyzet rendkívüli munkát végez ezekben a napokban, nagy teher van rajtunk. 

Arra kért, hogy mindenki, aki pozitív eredményt kap, figyelje magát, szóljon a háziorvosának, töltse otthon az időt, ami a gyógyulásához szükséges, a karanténszabályokat pedig tartsa be.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a cél a járványgörbe ellaposítása, ehhez pedig a kontaktusok számának csökkentése szükséges,

legyen ez az üzletek látogatásának mellőzése, vagy minden színtér, ahol közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Hangsúlyozta a maszk használatának fontosságát, és arról is beszélt, hogy az Európai unióban is nagyon magasra szöknek a számok, sok adat nem teljesen összehasonlítható, de a pozitivitás igen. A halálozások számához azonban a különböző országok különböző adatokat rendelnek, ha mégis összehasonlítjuk magunkat az Európai Unióval – magyarázta Müller Cecília –, akkor a WHO egymillió főre vetíti az elhunytak létszámát.

A tisztifőorvos statisztikái szerint ha a fertőzöttek létszámát vizsgáljuk, még mindig az alsó egyharmadban vagyunk. Kiemelte, hogy nagyon sok ország nagyon erős fertőzöttséggel küzd, az élen Belgium, Csehország, Franciaország, Spanyolország van, ezekben az országokban rendkívül nagy a fertőzöttség mértéke. A halálozásokat tekintve Magyarország az unióban a középmezőnyben van jelenleg Müller Cecília szavai szerint. 

Kiemelte, hogy próbálják az időseket megvédeni, illetve a krónikus betegségben szenvedőket, mert ők szövődménnyel számolhatnak. Az influenza elleni vakcinákról azt mondta, hogy jövő héten újabb szállítmány érkezik, a beszerzés pedig folyamatos, bár megjegyezte, hogy számos nehézséggel küzdenek, mert

a megrendeléseket néhány ország megtagadja,

mert számos helyen exporttilalmat vezettek be. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon van oltóanyaggyár, amelynek

a kormány újabb megrendelést adott le,

így folyamatosan tudnak az igényekre reagálni. Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a 3 év alattiaknak való vakcinát kiszállították a kormányhivatalokhoz, akik a járási hivatalokon keresztül fogják tudni eljuttatni a háziorvosokhoz a vakcinát. 

Müller Cecília bejelentette, hogy sajnos elérkezett az idő arra, hogy továbbra is számítani kell még fertőzöttek számának emelkedésére és a kórházi kezelések szükségességének növekedésére, ezért

át kell ütemezni az elektív ellátásokat,

ami azt jelenti, hogy a halasztható műtéteket átütemezik és későbbi időpontban végzik el. Hozzátette, hogy sok ágy rendelkezésre áll, így ellátó személyzet is, ráadásul Európa-és világszerte első helyen állunk. 

Kiemelte, hogy ennek ellenére a legrosszabb forgatókönyvre készülnek folyamatosan,

tehát az ellátórendszert tovább kell bővíteni a koronavírusos betegek fogadására.

Müller Cecília kiemelte, hogy ez azt jelenti, hogy csak azokat az ellátásokat halasztják, amelyek kifejezetten halaszthatóak. Azokat a beavatkozásokat, amelyek nem tűrnek halasztást, mindenképpen el fogják végezni. Ilyenek az onkológiai vagy a szív-és érrendszeri beavatkozások, ezeket ugyanúgy elvégzik.

Rovatok